Solti Ádám és felesége, Solti Berni a Drágám, add az életed! című műsorban szerepelnek: így fogadta őket a közönség.
Solti Ádám és Solti Berni a Drágám, add az életed! című vetélkedőben szerepelnek közösen. Ez az első nyilvános megjelenésük azóta, hogy kiderült, a színész éveken át szeretőt tartott, akitől gyereke is született. A párt a közönség hangos huhogás közepette fogadta, amit a műsorvezető, Tilla nem is hagyott szó nélkül. "Ádám, hogy összebarátkozott a közönséggel egyből" - mondta Tilla, Ádám pedig nem győzte dicsérni a közönséget.
"Még semmit nem csináltam, és már huhognak, ez csodálatos, köszönöm szépen. Fantasztikus közönség" - mondta a színész, akinek felesége megbocsátott a félrelépésért.