Egy friss brit felmérés szerint nem érdemes a koffeines italok fogyasztását a boltlátogatást megelőző percekre időzíteni.
A Metro által publikált kutatás során a résztvevők feladata egyszerű volt: kaptak egy italt vásárlás előtt, majd fizetés után meg kellett mutatniuk, mit szereztek be az üzletben. Az egyik csoport koffeines, a másik koffeinmentes italt, míg a harmadik vizet fogyasztott – nem is gondolnád, mekkora különbségeket eredményezett ez financiális döntéseik szempontjából.

Kiderült ugyanis, hogy aki a koffeintől felpörögve indult neki a bevásárlótúrának, több impulzív választást produkált és végül többet is költött, mint a koffeinmentes csapat. A kávésok számos élvezeti és hobbicikket pakoltak a kosarukba, míg az üdítősök és a vizesek csupa hasznos holmival érkeztek a kasszához.
A szakértők szerint a jelenség azzal magyarázható, hogy a megnövekedett energiaszint hatására a tesztalanyok jobban át tudták érezni, mekkora örömet fog szerezni nekik egy-egy kiszemelt árucikk, ezért engedtek a csábításnak. A tudósok tanácsa tehát az, hogyha spórolni akarsz, mindenképpen várd meg, míg az elfogyasztott kávé vagy más koffeines élelmiszer hatása kissé lecsendesedik a szervezetedben, és csak aztán térj be az üzletekbe!