Ha sok cigit szívok, nem tompít annyira a gyógyszer - Ilyen volt az élet a Lipót falai között

Schütz Alexandra

2023.10.18.

Korszerűtlen, elhanyagolt épület, egyhangú, unalmas élet a négy fal között, cigarettafüst, az intim élet hiánya és a mámorító gyógyszerek. Elképzelhetetlennek tűnnek számunkra egy zártosztály mindennapjai. Ennek ellenére mégis fenekestül fordult fel a pszichiátriai betegek élete az egykor ezreknek otthont adó Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közismertebb nevén, a Lipót bezárása után. Hiszen sokak számára magát az "otthont" jelentette az intézet.

Vajon milyen volt az élet ott bent? Mi történt a betegekkel a bezárás után? Hova kerültek? Milyen hatással volt rájuk? A témában dr. Vizi János pszichiáterrel és jogásszal beszélgettünk, aki maga is éveken át az intézményben dolgozott.

A Lipót a legnagyobb pszichiátriai intézet volt Magyarországon. Éjszakai és nappali szanatóriumokat és ambulanciákat is működtettek az intézményben. Bőven 1000 férőhellyel rendelkezett fénykorában, majd ez 500 körülire csökkent. Dr. Vizi János Lipótmezőn kezdte a pályafutását, az úgynevezett "Nagyházban", ahol a nagyobb pszichiátriai osztályok működtek. Később visszatért a nyéki úti intézetbe, ott az ambulancián dolgozott.

Dr. Vizi János Lipótmezőn kezdte a pályafutását Fotó: Máté Krisztián

Veszélyes betegek a közösségekben

Elmondása szerint a súlyosabb pszichiátriai, pszichotikus kórképeket a pszichiátriai osztályokon kezelték, az enyhébbeket pedig a neuropszichiátriai osztályokon. A súlyosabb kórképű betegek között akadtak, akik önmagukra és másukra is veszélyesek voltak egy darabig.

Ők is össze voltak zárva a többi beteggel, csak jobban figyeltek rájuk, illetve bizonyos esetekben fizikai korlátozás módszerét is alkalmazták, ha szükség volt rá. Elkülönítésre nem volt lehetőség az intézményben

Ezeken kívül volt egy elmebelosztály, belgyógyászat és pszichiátria is. Elmefertőző osztály is létezett, ahol a fertőző pszichiátriai betegeket kezelték. Akik súlyos büntetendő cselekményt követtek el, ők az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyitó Intézetbe (IMEI) kerültek és kerülnek a mai napig is. Egy ilyen intézmény létezik jelenleg az országban.

A benti élet rejtelmei

A pszichiátriai osztályok akkoriban zárt osztályként üzemeltek, egy darabig onnan nem mehettek ki a betegek. Amikor javult az állapotuk, akkor volt lehetőség az úgynevezett parksétára.

Lipótmezei elmegyógyintézet Forrás: Wikimedia Commons

Legendásan szép parkja volt Lipótmezőnek, oda ki lehetett menni nagyokat sétálni. Lipótmező, amikor építették még nem volt lakott terület. A társadalom nem szereti látni a pszichiátriai betegeket, ezért is tették külső területre az intézetet.

„Ha sok cigit szívok, nem tompít annyira a gyógyszer"

Az akut betegek élete elég unalmas volt, hiszen valóban a négy fal közé voltak zárva, nem hagyhatták el az épületet. Régebben még lehetett a folyosókon is dohányozni. A cigaretta gyorsítja a gyógyszerek lebontását, így voltak, akik tudatosan szívták, valaki csak unaloműzésből. Sok beteg mondta: „Ha sok cigit szívok, nem tompít annyira a gyógyszer."

A Lipót betegeinek az olvasás sem jelenthetett kikapcsolódást, ugyanis a gyógyszerek a látást is rontották, így maradt a beszéletés.

Egyhangú élet volt ez, a szürke, jelentéktelen napok csak úgy követték egymást.

A krónikus betegek egy részének teljesen más élete volt, mint azoknak, akik csak időszakosan tartózkodtak az intézményben. Az évekig bent lakók jártak munkaterápiára, dolgoztak, ezért kaptak is egy kis pénzt. Többféle kezelés létezett, ilyen volt például a művészetterápia.

A terápiák mellett elengedhetetlenek voltak a már említett gyógyszeres kezelések is.

Nem túl sok idő maradt egy-egy beteggel foglalkozni, mindenkivel azonos szinten nem tudtunk törődni, de a gyógyszereket mindenki kapta. Osztályonként egy pszichológus volt.

Többféle kezelés létezett, ilyen volt például a művészetterápia Forrás: Wikimedia Commons

,,A parkban, egy leterített zacskón élték a szexuális életüket..."

Követelmény lett volna, és egy korszerű ellátásnál sok helyen felmerül egy intimszoba kialakítása a betegek részére, itt azonban nem volt erre lehetőség. Ha rokonok, családtagok jöttek a betegeket látogatni, vagy a kórteremben, vagy a parkban tudtak találkozni.

Az is előfordult, hogy kialakultak párok az intézményen belül. Ők sokszor a parkban, egy leterített zacskón élték a szexuális életüket.

Mi lett a betegekkel a bezárás után?

Szociális otthonok mindig is léteztek, a Lipót működése mellett is, de a bezárást követően nem nyíltak újak. Sokakat ilyen otthonokba küldtek, de kevés volt a férőhely, így hosszú éveket kellett várni a bekerülésre.

A leépítés folyamatosan zajlott, sok krónikus beteg voltak, akik évtizedeket töltöttek az intézetben. Volt egy betegem, aki 26 éve lakott a Lipótmezőn. Ő elkerült egy ilyen szociális otthonba.

A pszichiáter elmondása szerint, az önálló életvitelre képes betegeket kisebb lakóotthonokba, lakásokba, védett szálláshelyre költöztették. Az akut, rossz állapotban lévő betegek átkerültek más pszichiátriai osztályokra, más kórházakba.

Sok krónikus beteg volt akik évtizedeket töltött az intézetben Forrás: Wikimedia Commons

Egy részüket pedig hazaengedték.

A pszichiáterek célja egyébként az, hogy a betegek ne töltsék egész életüket intézményekben, így igyekeznek felkészíteni őket a külvilágra, de ebben a helyzetben ez nehéz ügy volt.

A Lipótmező bezárása sokszor felmerült az évek során, így mindneki számított arra, hogy előbb vagy utóbb meg fog történni. A bezárás folymamatát végül 6 hónap alatt lebonyolították le. Ez a betegek és az ott dolgozók szempontjából is nagyon kevés idő volt.

Egy elvarratlan történet

Aki egyszer kialakít az orvosával egy jó orvos-beteg kapcsolatot, azt bizonyára lesújtja a hír, ha onnantól kezdve más szakember fogja kezelni. Legfőképpen igaz ez a pszichiátriai betegekre, hiszen az ő bizalmukat sokkal nehezebb megnyerni, sokkal nehezebb egy jól működő, tartós orvos-beteg kapcsolatot kialakítani velük.

A hazaküldött betegek egy része ott ült a Lipótmező kerítésén és várták, hogy vissza fogják majd őket engedni. Időnként oda is mentek az épületet őrzőkhöz és megkérdezték, hogy mikor engedik őket vissza

Ez is mutatja, hogy fel se fogták páran, hogy mi is történt pontosan. Még ma is folyik a vita arról, hogy kiestek-e az ellátásból ezek a betegek, sokak szerint hajléktalanná váltak az érintettek.

Bizonyos értelemben indokolt volt, hogy bezárták az intézményt, a korszerűsítés rengeteg pénzbe került volna Forrás: Wikimedia Commons

Azokat a betegeket, akiknek nem volt családjuk vagy nem volt hol lakniuk, próbálták elhelyezni a szociális otthonokba. Sok esetben, azonban a pszichiátriai betegek egy részét a család sem fogadja be. Akik így jártak, inkább megszöktek.

Ha a pszichiátriai betegeket nem kezelik, előfordulhat, hogy nem mernek hazamenni és inkább az erdőbe bujdosnak. Lenne lakása, lenne hol laknia, de a saját hozzátartozóitól is fél, vagy attól, hogy megmérgezik. Olyan is előfordulhat, hogy a család visszaél a betegséggel, és jogi segítséggel kilakoltatják a saját lakásából a beteget.

Dr. Vizi János azt mondja, bizonyos értelemben indokolt volt, hogy bezárták az intézményt. A korszerűsítés rengeteg pénzbe került volna, bonyolította volna az is, hogy az épületet műemlékké nyilvánították.

Természetesen a pszichiátriai betegek számára fontos egy olyan környezet, ahol jól érzik magukat, ahol gyógyulni tudnak. A környezet is hat a mentális egészségre. Ez a komfortos környezet pedig Lipótmezőn a korszerű terápiás elvek szerint nem volt meg.