Macsók vagy romantikus pasik: miért akarnak a férfiak megváltozni egy nők kedvéért?

Vannak férfiak, akik a történetüket nem ők maguk írják, hanem a társadalmi elvárások. Vannak, akik belesimulnak, és azzal töltik az egész életüket, hogy minél jobban belebújjanak valamelyik szerepmodellbe. Vannak, akik fellázadnak, és egy ellen-sztereotípiába tuszkolják magukat. Közben alig akad valaki, aki megkérdezné magától, hogy valójában ő választotta-e a saját szerepét vagy hogy egyáltalán tud-e még önmaga lenni. Férfiként különösen nehéz manőverezni a mai világban. Sokunknak a mindenhonnan ránk zúduló elvárások tengerében fuldokolva nem igazán tűnik kivitelezhetőnek, hogy megengedjük magunknak, hogy önmagunk legyünk. Maszkokat hordunk: egyet a munkahelyen, egyet a párkapcsolatban, egyet a családi eseményeken... Ha mégis van olyan pillanat – mondjuk este elalvás előtt – , hogy ráébredünk önmagunkra, akkor olyan szörnyek másznak elő az ágy alól, mint például a „visszautasítástól való félelem”, vagy a „soha nem leszel elég jó” érzése. Mi lenne, ha nem várnánk el egymástól, hogy folyton szerepeket játszunk?

Társadalmi elvárások: a macsó és a romantikus férfikép válsága

A mai férfitársadalom két, egymással gyökeresen ellentétes eszménykép között őrlődik. A legerősebb hatással a média van ránk, hiszen már gyerekkorunkban a mesékből is ömlenek az elvárások, hogy a miként illik viselkednünk a nemünknek megfelelően.  

Az egyik: a klasszikus, James Bond filmekből ismert macsó, aki határozott, kemény, szavak helyett inkább tettekben kommunikál, ambiciózus, igazi szoknyapecér és érzelmileg nehezen elérhető.

A másik: a romantikus férfi eszményképe, aki figyelmes, megértő, érzékeny, empatikus és bármit megtesz a szerelme kedvéért – mintha egy romantikus regény lapjai közül lépett volna ki. Annyira bennünk él ez a két sztereotipikus kép, hogy az utóbbiak gyakran megkapják, hogy nem is igazi férfiak, az előbbiek pedig azt, hogy toxikus maszkulinok… 

Mitől férfi a férfi?

Hogy melyik nőnek mi jön be, az ízlés kérdése. Sok nő valójában azt szeretné, ha a párja egy személyben lenne mindkettő. A fő probléma, hogy a mai nyugati társdalomban már nincsen férfivé avatás. Nincs egy egyértelmű pont, ami egységesen megmondaná mindenkinek, hogy mostantól akkor férfiként kell viselkedni. Sok férfi egyszer csak észreveszi, hogy már elmúlt harminc éves és elkezd póló helyett vasalt inget hordani, de ez sem mondható általánosságnak. A példaképek eltűnni látszanak. Ami maradt, az a megfelelési kényszer és hogy a mai, közösségi média által felaprózódott világunkban véleménybuborékok millióiból kéne kiválasztanunk egy szerepmintát.

A nők nem azt keresik, amit mondanak

A romantikus filmek és könyvek azt ültették el a nők fejébe, hogy az ideális férfi mindent megtesz majd érted. Megváltozik, ha kell, áldozatokat hoz, ha kell és mivel rengetegen ebben a képzeletbeli világban szocializálódtak, idősebb korukban is ilyen pasira vadásznak. Persze, megesik, hogy a tökéletes pasi csak azért sem kar beléjük ütközni a lépcsőfordulóban, így egy idő után beérik bárkivel, aki könnyen átformálható és betörhető. Olyas valakit keresnek, aki legalább egy kicsit is elviselhető és bele lehet kapaszkodni. A probléma ezzel, hogy valójában ez nem igazi kapcsolódás. Hosszú távon rendkívül konfliktusos és nem fenntartható egy ilyen párkapcsolat és felőröli minkét felet.

Emberek, akik nem tudnak egyedül lenni

Korunk népbetegsége az izolálódás mellett a kapcsolatfüggőség. Aki igazán kapcsolatfüggő, az annyira fél az elutasítástól, hogy nem meri saját véleményét sem felvállalni. A nők közül sokan hajlamosak ezt a viselkedést romantizálni, pedig minden olyan cselekvés és játszmázás, ami mögött félelem és őszintétlenség van, alapvetően mérgezi a kapcsolatot.

Az önismeret az egyetlen kiút

Egy harmonikusan működő párkapcsolatban nem két félemberből lesz egy egész, hanem két teljesből. Ha egy férfi változik vagy változtat, nem valamilyen kívülről táplált példakép vagy elvárás miatt kell történnie, hanem önmagáért. Ehhez viszont el kell tudni engedni a sztereotíp szerepképeket, tudni kell szembenézni a gyengeségekkel és elfogadni a tökéletlenségeket. Egy férfinek meg kell tanulnia kapcsolódni önmagával, hogy valóban kapcsolódni lehessen hozzá. Egy párkapcsolat akkor működik jól, ha a felek támogatjátok egymást a fejlődésben, és nem akkor, ha megszabják, hogy milyenné kellene válni...!