„Nem!” – a legidegesítőbb szó, amit valójában imádnod kéne. A gyereknevelés egyik örökzöld témája, hogy a lurkók visszabeszélnek. Lehet szó egy dacos kétévesről, egy mindennel ellenkező kisiskolásról vagy egy szabályokat feszegető kamaszról, szülőként ez nyilván bosszantó. A szemtelenség mögött azonban a szakértők szerint nemcsak normális, hanem kifejezetten egészséges, és a jövőre nézve sokat ígérő viselkedésminta húzódik meg.

Forrás: Shutterstock
Újragondolt gyereknevelés
Kelly M. Flanagan pszichológus szerint az, aki nem tud nemet mondani, és nem képes határokat húzni, felnőttként könnyen elveszhet, sokat fog szenvedni. Tehát, amikor a gyerek visszabeszél, valójában a saját belső határait próbálgatja, és azt tanulja meg, hogyan gyakoroljon kontrollt a saját élete felett. Magyarán: rajtad gyakorolja a „nem”-et, hogy majd a rossz társaságra vagy egy manipulatív főnökre is legyen ereje nemet mondani, és sikeres felnőttként élhessen.
A „visszabeszélés” maga az edzőpálya az élethez
Joseph P. Allen pszichológus professzor úgy fogalmazott, hogy a viták a szülő és a gyerek között nem nyűg, hanem kritikus gyakorlótér. Ha most megtanul veled tárgyalni, akkor később nem fog vakon engedelmeskedni egy másik gyereknek vagy felnőttnek, aki rossz irányba terelné.
Persze, amikor a kamaszod fél órán át győzköd, miért nem kéne elmosogatnia, te legszívesebben csak rávágnád: „Mert én azt mondtam!”. Csakhogy a nevelés itt nem arról szól, hogy ki az erősebb, hanem arról, hogy megtanítsd: lehet vitatkozni, de tisztelettel, érvekkel és következményekkel számolva. Így válik a gyerekből olyan felnőtt, aki tud küzdeni a saját érdekeiért – de közben nem tapos át másokon.

Forrás: Shutterstock
Nem rólad szól, hanem róla
Itt jön a feketeleves: a gyerek nem a te kicsi másolatod. Nem a tekintélyedet támadja, hanem a saját identitását építi. Amikor azt érzed, hogy szülőként elveszíted a kontrollt, jusson eszedbe: valójában soha nem is volt teljes kontrollod. A gyerekek a saját útjukat járják, és a visszabeszélés csak annak a jele, hogy ezt az utat most kezdik kikövezni.
Az egészséges gyereknevelés nem arról szól, hogy elhallgattatod a csemetét, hanem hogy megtanítod neki, miként mondhatja el a véleményét tisztelettel. Ez a képesség később abban segíti, hogy nemet mondjon a drogokra, hogy ne sodródjon bele egy veszélyes kapcsolatba, vagy hogy merjen kérni fizetésemelést a munkahelyén.
Hogyan maradj talpon, amikor visszabeszél a gyerek?
- Ne vedd személyes sértésnek: ez csak róla szól.
- Mutass példát.: ha te tisztelettel beszélsz vele, azt tanulja meg ő is.
- Állíts fel határokat: nem az a lényeg, hogy visszaszól, hanem hogy hogyan.
- Légy következetes: a gyerek érzi, ha elbizonytalanodsz.
És a legfontosabb: gondolj arra, hogy minden egyes idegtépő vita közelebb viszi ahhoz, hogy felnőttként erős, önálló és sikeres legyen.
Szóval legközelebb, amikor a gyerek visszabeszél, ne csak a szemtelen kölyköt lásd benne, aki felhúzza a vérnyomásodat. Lásd azt a sikeres felnőttet is, aki képes lesz kiállni magáért, nemet mondani, és a saját útját járni. Mert a gyereknevelés nem arról szól, hogy mindig csend legyen – hanem hogy megtanítsd, hogyan lehet okosan hangos.


