A gyerekneveléshez nincs tökéletes recept, szülőként pedig gyakran még a saját elveinkhez sem tudunk következetesen igazodni. Miért? Mert az anya is csak ember, tele hibákkal, tévedésekkel. Miközben próbáljuk a nap 24 órájában a tőlünk telhető legjobban nevelni a gyerekeinket, időnként mind beleesünk olyan apró „bűnökbe”, amikre nem vagyunk büszkék. Igen, még te is! Bár ezeket nehezen ismerjük be még magunknak is, mégis fontos róluk beszélni. Nem azért, hogy utána ujjal mutogassunk egymásra, hanem, hogy lássuk, nem feltétlenül kell éjszaka álmatlanul forgolódnunk, ha a gyerek egy kicsit többet tévézett este a kelleténél.

Forrás: Shutterstock
Elég jó anya vagy?
Hidd el, ha ez a kérdés csak egyszer is felmerült benned, egészen biztosan elég jó anya vagy. Az önreflexió ugyanis a jó szülőség egyik feltétele.Az, hogy időnként kívülről lásd magad, és elismerd, ha hibáztál. A tökéletesség ugyanis mítosz. Senki sem lehet mindig türelmes, ahogy senki sem tud mindig mindent épp jól csinálni. Ebben pedig nagyon hasonlítunk a gyerekeinkhez. A következő lista így kétszeresen is szól az anyaságodhoz: vizsgáld és értékeld magad úgy, ahogy a gyermekedet.
A 7 anyai főbűn, amit mindenki elkövet
1. Kiabálsz
Ha kerültél már olyan helyzetbe a gyereked miatt, amiben még a Dalai Láma is felhúzta volna a szemöldökét, pontosan tudod, hogy egy-egy hangos szó időnként kicsúszik. Hiszen a türelemnek is van vége, és előfordul, hogy hiába számolsz el tízig, végzel légzőgyakorlatokat, úgy érezheted, a hangerőd maradt az egyetlen eszközöd.
2. Túl sok képernyőidőt engedsz
Igen, pontosan tudod, hogy a tévé és a telefon az ördögtől való, időnként mégis megesik, hogy rábólintasz még egy 20 perces mesére. Talán azért, mert szeretnéd végre meginni a kávédat egyben, forrón. Talán azért, mert elintéznél egy felnőtt telefonbeszélgetést anélkül, hogy a gyerek félbeszakítana. Talán azért, mert szimplán csak annyira édesen kért még egy részt. Visszafordíthatatlan károkat okoztál vele? Nem! A szülői csoportban mégsem mered bevallani, pedig hidd el, mind csinálunk ilyesmit.
3. Gyorsétterem vacsira
Micsoda csodás világ lenne, ha minden egyes nap frissen készült, három fogásos, zöldségektől roskadozó vacsora várná a családot, de te is épp úgy dolgozol, mint mindenki más. Ebbe időnként persze belefér valami házi finomság hétköznap is, de hidd el, túlélik a gyerekek a pizza keddet vagy épp a hamburger pénteket is. Sőt, ők kifejezetten imádjak, ha időnként együtt bűnözik a család.

Forrás: Shutterstock
4. Elfelejted a „kérem” és „köszönöm” szavakat használni
„Pakold el, csináld meg, hozd ide”, a szavak csak úgy záporoznak, de a bűvös szavak elmaradnak. Bűntudat? Ugyan már, hiszen nem is veszed észre a hiányukat. A gyereked figyelmét mindig felhívod rá, te meg képtelen vagy példát mutatni neki? Micsoda anya vagy! Megsúgjuk, pont tökéletes! Hiszen van, hogy robotpilóta módban örülsz, hogy el tudod navigálni a családi repülőt.
5. Betarthatatlan fenyegetéshalmok
„Ha most azonnal nem mész fogat mosni, többé nem lesz mesenézés!” Ismerős? Igen, amikor úgy érzed, nincs több aduász a zsebedben, jönnek az értelmetlen, túlzó fenyegetések, mint a gyereknevelés végső eszközei − pedig a következetesség lenne a legfontosabb. Tudod mit? Ezek igazából nem is a gyereknek szólnak inkább a kétségbeesett énednek, aki egy kis csendért, nyugiért bármit megtenne.
6. Hazudsz
Nem is igazán hazugságok, inkább apró füllentések, amiket azért vetsz be, hogy rend és béke legyen. Egyedül ennél csokit? Azt mondod az csípős. Szeretnéd, hogy jobban viselkedjen? Azt mondod, a Mikulás csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot. Ezek a kis hazugságok azonban nem rombolnak, a lényeg, hogy ne vidd túlzásba.
7. Elfelejted „sajnálni”
A hibák elismerése az egyik legfontosabb dolog, amit bizony a saját példádon keresztül a legkönnyebb megtanítani a gyereknek. Persze, ezt te is tudod, mégis előfordul, hogy nem szívesen ismered be, mert attól félsz, elveszíted a tekintélyedet, a hitelességedet. Azonban azzal, hogy bocsánatot kérsz, ezeket csak még inkább erősíted. Ne dőlj a kardodba, ha netán elmarad a bizonyos sajnálom szócska, de tudd, hogy sosem gyengeség beismerni, ha hibáztál.


