"Rég a bugyijukban járnék" - társat keres a pasi

Hirtelen rengeteg időm támadt, amióta új, internetmentes életbe kezdtem. Rácsodálkozom régóta elhanyagolt dolgaimra: edzés, kerékpározás, írás,
olvasás, filmnézés, zenehallgatás, éjszakázás.

Internetes lánypajtásaimat - akiket tűzoltásra, vagyis szexre tartogattam, és akikkel kölcsönösen kihasználtuk egymás testét és esetenként lelkét (mély beszélgetésekbe bonyolódtunk: miért csak dugni járunk össze, holott megpróbálhatnánk végre megállapodni egymás mellett - mindezt úgy, hogy közben mind a ketten nettfüggők voltunk) -, szélnek eresztem. Az összeset. Kivétel nélkül!

- Szétszaladt a ménes! - jópofáskodom az edzőteremben a "sporiknak", ahol az elmúlt időszakban az egész napos csetelésben megfáradt, ványadt izmaimat próbálom fejleszteni.

A szombat estém üres, éjszakázásban gondolkodom. Amióta eleresztettem a nőimet a virtuális térben, magányosan telnek az estéim és éjszakáim. A magamra rótt, önkéntes cölibátusnak megvan az eredménye: kínzó, elfojtott nemi vágy, fantáziálás, pornócsatornán való szörfözés a televízióban.

A telefonomban nevek után kutatok: társaságra vágyom. Összeszedem a csapatot, mint régen - gondolom optimistán. Ő nős. Ő meg már vőlegény. Ő elvált és alkoholista, a másik külföldön él. Vele rosszban vagyok. Neki gyűlöl a barátnője, ez meg munkanélküli, érthetően le van égve. Kifújt. Inkább rákészülök az estére.

Szaros Pistát játszom: vasalt ing, farmergatya, zakó, májer cipő. Taxiért tárcsázom. Nyakamba veszem a rég nem látogatott helyeinket: egyetemi klubok, pubok, diszkók, romkocsmák.

Régi, kedvenc törzshelyünkön kezdem a vadászatot. Az utcára kihallatszik a zene, megszaporázom a lépteimet, izzad a tenyerem, különös izgatottság kerít hatalmába.

Semmi nem változott: ugyanolyan füst van és emberszag, hosszú, kígyózó sor a ruhatárig, unalomig ismert zene, bárgyú arcú kidobók, törzsvendégek, turisták, fehérorosz, ukrán prostik. Csak a pult mögött vélek némi élénkséget felfedezni: kiskorú, csinos, mélyen dekoltált, rózsás arcú, fiatal kis fruskák, akik még nem tűnnek pénzsóvárnak: lelkesen és kedvesen mérik az italt. A lányaim lehetnének.

Szemügyre veszem a felhozatalt. Agyonsminkelt és szoláriumozott negyvenes anyukák párosával, feszülő ruhában, akik már nem keresnek apukát egyedül nevelt gyermekeiknek, illetve kora harmincas, jó karban tartott szingli asztaltársaság, akik még nem adták fel a párkeresést.

A harmincasokra fókuszálok, inkább barát lennék, mint pótapa. De így is nehezen megy az ismerkedés. Hogyan, miként menjek oda? Egyszerűen csak szólítsam meg őket? Táncoljak a közelükben? - feszengek magamban.

Mennyivel egyszerűbb a neten! Már rég a bugyijukban járnék - természetesen csak virtuálisan -, mindent tudnék róluk, nosztalgiázom a közelmúlton. Hiányzik a monitorom védelme.

Itt újra kell tanulnom kommunikálni. A kinti világban, normális, emberi és nem virtuális kapcsolatokat kell kiépítenem - okoskodom magamban. Szív- és önbizalomerősítőre vágyom, hogy egyáltalán oda merjek menni a harmincasok asztalához.

Rendelés közben az alig nagykorú pultoslányok tekintetét keresem: fixírozom őket, jópofásodom, mórikálom magam - a fizető vendég biztonságával
visszaélve -, szép summát hagyok ott nekik borravaló és ismerkedés gyanánt, de mindhiába: csak megköszönik, majd egymás között megmosolyognak. Öreg lettem bohócnak.

Gantner Ádám 38 éves, harmadik kötetes író. Három évet töltött fent különböző internetes portálokon, ebből írta meg a tavaly nyáron megjelent, nagy botrányt kavaró A L@tor című könyvét, ami az internetes társkeresést veszi górcső alá. Jelenleg a negyedik könyvén dolgozik.