A fél város megvolt - társat keres a pasi

"Ő is megvolt! Bravó. Pipa!" - gratuláltam magamnak, ki tudja, hanyadszorra, miközben csipásan, álomittasan, kibogozott cipőben csoszogva kísértem ki az aktuális partneremet a kertkapuhoz, hogy magamra hagyjon. Az ágyam biztonságában végre két paplanba csavarhatom be a kifacsart testemet, pihenni, aludni vágyom, de előtte még felidézem az elmúlt fülledt estét és éjszakát: az illatokat, a hangokat, a ruhák susogását, a kivillanó, fehér húsdarabokat, a beszédfoszlányokat és a testiséget. Óvatosan forgatom a fejemet: mindenféle csikkekkel teli hamutartók, szétszórt ruhák, fényképek hevernek a szőnyegen.

Minek kell állandóan mutogatnom a kamaszkori képeimet? Ezzel vajon mit bizonyítok? Mit kompenzálok? Nem szexeltem már elég nővel? Meddig kísért még a múltam?

Kidőlt boros flaskák a parkettán, enyhe izzadságszag terjeng a levegőben. Fejfájósan, másnaposan, de az emlékektől duzzadva, kielégülve már kora reggel a ma estére koncentrálok. Napról napra így élek.

Amióta belevetettem magam az internetes társkeresésbe, hajtom a csajokat, az élvezetet, törlesztek a múltnak. Eleinte még tisztességesen, naivan, ötletekkel, vágyakkal felvértezve indultam randizni, ismerkedni. Jártam kávézókba, cukrászdákba, Moszkva tereztem, bakancsot húztam és bejártam a budai hegyeket, kéz a kézben libegőztem, terveket kovácsoltam. De az első randit csak nagy ritkán követte második, harmadik, nem volt rá szükség: túl gyorsan ment az ágyba bújás.

Ennek ez a módja? Nem kell küzdeni és csatázni, harcba menni a kiszemeltért? Ennyire megváltoztak volna az ismerkedési szokások, így felgyorsult a világ? Vérszemet kaptam, belevetettem magam a kéjbe, minőség helyett a mennyiséget választottam, feladva a párkeresést. Kiélveztem minden pillanatát a virtuális húspiacnak, de furcsa érzés kerített hatalmába: a kölyökkorom jutott az eszembe, amikor még nem volt mobiltelefon, se DVD, inkább videó, de az is csak mutatóba. Commodore 64-es számítógéppel játszottunk, de még hírből sem hallottunk az internetről. Udvarolni jártam, postai levelezést folytattam lányokkal, izgatottan vártam a postás csoszogását a lépcsőházunkban, izzadt markomban szorongattam a két-, majd tíz-, húszforintosokat, hogy hosszas búgás, csengetés után végre felvegye a kedves...

Átugorva a vakrandit, a második randit - elsőre az ágyamban találkozunk szokás szerint -, vizionáltam az est kimenetelét. Ritkán tévedtem, és ez már teljesen termeszétesnek tűnt.

Leleveleztem ismételten egy kiadós szeretkezést egy vadidegen lánnyal, akivel még soha életemben nem találkoztam. Semmit nem tudok róla, csak azt a pár információt, amit magáról csepegtetett, és amiket az adatlapján olvastam. Szűkre szabott levélváltás, lightos chat, és a közösségi oldalon már előre bejelöltük egymást. Bárki lehet. Bárki lehetek.

Lássuk a délutáni teendőimet: ágyneműhúzás, alapos takarítás - természetesen az ágy alatt is -, poharak elmosása, majd alapos eltörölgetése (idegen rúzspacni, ujjlenyomatok, kész lebukás, majd felesleges magyarázkodás), borvásárlás. Ki is jön ma estére? Próbálok erősen koncentrálni, de csak arcok, nevető szemek, mosolyok, elfojtott vágyak, halk nyöszörgések, orgazmusok, kiáltások jutnak az eszembe, majd mosódnak ismét össze. De mit számit, hogy egy Kriszta vagy egy Zsuzsi jön, amikor gömbölyded a keblük és feszes a fenekük...

A kalendáriumomat hívom segítségül.

ÉS HÁNY PASIVAL FEKSZIK LE EGY SZINGLI NŐ? MI MÁSKÉPP CSINÁLJUK? NÉZD MEG SOROZATUNKAT!