egészségügy járvány fertőző agyhártyagyulladás egészség vírus Zika-vírus Mark Zuckerberg
Egy globális vészhelyzet, egy nagylelkű felajánlás és egy középkori kórokozó túlélése – az elmúlt év egyaránt bővelkedett jó és rossz egészségüggyel kapcsolatos történésben, amelyek hol megmelengették a szívünket, hol elborzasztottak bennünket. Most összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Opioidtúladagolás okozta Prince és még legalább 30 ezer amerikai halálát

A világhírű énekesre tavaly áprilisban holtan találtak rá stúdiója liftjében. A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy Prince halálát egy fentaniltartalmú fájdalomcsillapító okozta: a fentanil egy nagyon erős opioid, amely

ötvenszer erősebb, mint a heroin.

A világhírű énekesre tavaly áprilisban holtan találtak rá stúdiója liftjében Forrás: AFP

Prince halála ezzel rávilágított a fájdalomcsillapítóként használatos szer problémájára. Mint ezután kiderült, nem csupán a világsztár vesztette életét a gyógyszer miatt: az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -megelőzési Központja (CDC) jelentése szerint 2013 és 2014 között 174%-kal nőtt a fentaniltartalmú szerek okozta halálozások száma.

Több amerikai nagyvárosban, köztük Baltimore-ban is a közegészségügyi szakemberek az úgynevezett naloxon nevű szert kezdték hirdetni, ez a készítmény ugyanis képes visszafordítani a túladagolást.

Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdettek a Zika-vírus terjedése miatt

2016 egyértelműen a Zika-vírus éve volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt év januárjában globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Arra is fény derült ekkor, hogy az olyan születési rendellenességek, mint amilyen az újszülötteknél előforduló vízfejűség, összefüggenek a szúnyogok által terjesztett megbetegedéssel.

2016 egyértelműen a Zika-vírus éve volt Forrás: AFP

A járvány központja Brazília volt, és míg az ország igyekezett megállítani a járvány terjedését, addig más országokban is megjelent a rettegett vírus, köztük az Egyesült Államokban, Puerto Ricóban, Kolumbiában, és Európa néhány országában is regisztráltak néhány, Zikával megfertőzött beteget.

Novemberben a WHO visszavonta a nemzetközi vészhelyzetet,

szakértők azonban továbbra is tartanak attól, hogy a megbetegedések száma tovább növekszik.

Mark Zuckerberg és a világmegváltó terve

A Facebook-vezér tavaly szeptemberben jelentette be, hogy orvos feleségével, Priscillával közösen létrehozott szervezetükön keresztül hárommilliárd dollárral (körülbelül 825 milliárd forintot) szeretnék támogatni az olyan betegségek ellen folytatott kutatásokat, mint a rák vagy a malária.

Szeretnék támogatni az olyan betegségek ellen folytatott kutatásokat, mint a rák vagy a malária Forrás: AFP

Terveik szerint ezáltal még gyermekük, Max életében

eltűnne minden ilyen jellegű, számos ember halálát okozó betegség a föld színéről.

Mindezeken túl azt is bejelentették, hogy már építik a világ legjobb mérnökeiből álló csapatot, akik segítik majd a tudósok és szakemberek kutatásait. Befektetnek 600 millió dollárt is a San Franciscó-i Biohub kutatási központ építésébe.

Fertőző agyhártyagyulladás: több magyar fiatal is életét vesztette

2016 decemberében jelentették, miszerint

fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy budapesti gimnazista fiú.

Később az elhunyt diák egyik évfolyamtársa került kórházba a rendkívül veszélyes betegség gyanújával. Róla kiderült, hogy rosszullétét csak egy téli vírusos fertőzés okozta, így később már haza is engedték.

Fertőző agyhártyagyulladás: több magyar fiatal is életét vesztette Forrás: Thinkstock

Az eset után nem sokkal egy újabb fiatalnál mutatták ki a fertőző agyhártyagyulladást. A 20 éves fiút az Egyesített Szent István és Szent László Kórház intenzív osztályán ápolták, napokig küzdöttek érte az orvosok.

Később egy mindössze 22 hónapos Borsod megyei kisgyermek halálát kezdték el vizsgálni a Miskolci Járási Hivatal népegészségügyi szakemberei a járványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt: a vizsgálatok eredményeiről egyelőre nem érkezett hivatalos közlemény.

Mókusok hordozzák a középkor legrettegettebb betegségének kórokozóját

A Lausanne-i Műszaki Egyetem és az Edinburgh-i Egyetem mikrobiológusai

a lepra kórokozóját mutatták ki angliai, írországi és skót vörös mókusoknál,

minderről tavaly novemberben számoltak be egy tudományos szaklap hasábjain.

A lepra kórokozóját mutatták ki angliai, írországi és skót vörös mókusoknál Forrás: Thinkstock

A tudósok a régió 110 mókusánál végeztek teszteket, és mutatták ki a rettegett középkori kórokozót. Ennek ellenére úgy vélik, hogy mindez nincs veszéllyel az emberekre, mert nagyon kicsi a kockázata annak, hogy megfertőzzék őket az állatok.

Minden, amit a másnaposságról tudni akartálhttp://www.life.hu/drlife/20161229-a-masnapossagrol-minden-amit-tudni-akartal.htmlTalán nem mondunk újat, ha kijelentjük, hogy szilveszter másnapján, újév reggelén sokan tesznek még plusz egy fogadalmat – az ivási szokásaikat illetően. Bizony, a pezsgőtől jókedvű este másnap is érezteti a hatását, és a macskajaj csak keveseket kerül el ilyenkor. Íme, néhány olyan érdekesség a másnaposságról, amit valószínűleg még sosem hallottál. Dr. LifeThinkstockAz ünnepek utáni munkaundor valóban létező jelenség – de kezelhetőhttp://www.life.hu/drlife/20170104-az-unnepek-utani-munkaundor-lekuzdese.htmlSemmi kedved dolgozni? Valójában még mindig a karácsony és a két ünnep közötti időszak körül forognak a gondolataid? Szívesen visszamennél az időben, amikor a lustálkodás, a semmittevés és a szeretteid voltak a porondon? Nem vagy egyedül, ráadásul a jelenségnek neve is van, és még kezelhető is. Dr. LifeThinkstockÍgy lesz 2017 életed legjobb évehttp://www.life.hu/drlife/20170103-apro-valtoztatasok-amelyek-jobba-teszik-a-2017-es-evet.htmlHangzatos fogadalmak helyett sokszor elegendő csupán néhány apróbb változtatás, hogy jobbá tedd a mindennapjaidat. Most összegyűjtöttük ezeket. Dr. LifeThinkstockTovább él az, aki 25 éves kor felett vállal gyereket?http://www.life.hu/drlife/20161221-hosszabb-ideig-elnek-azok-a-nok-akik-25-eves-kor-felett-szulnek.htmlÉrdekes összefüggést állapítottak meg a szülés és a magasabb életkor között a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i Egészségügyi Iskolájában. A vizsgálat szerint azok a nők, akik 25 évesen vagy afelett szülték meg első gyermeküket, nagyobb eséllyel élték meg a 90. évüket. De mi lehet az oka? Dr. LifeThinkstockSzorongás - Mit tehetsz ellene? Hogyan kezeld?http://www.life.hu/drlife/20161220-mit-tehetsz-szorongas-ellen.htmlValamilyen indokolatlan félelem, ami a bőröd alá kúszik, nem hagy nyugodni, idegessé, feszültté tesz – valahogy így lehet leírni a szorongás érzését, ami a statisztikai adatok szerint a világ népessége 25%-ának életében legalább egyszer előfordul, és főképp a nőknél jelentkezik. Győzd le módszereink segítségével! Dr. Life--Hírességek, akikről idén derült ki, hogy súlyos betegekhttp://www.life.hu/drlife/20161206-hiressegek-akikrol-iden-derult-ki-hogy-sulyos-betegek.htmlHiába szépek és gazdagok, a betegségek a legnagyobb sztárokat sem kerülik el. Most összegyűjtöttük azokat a világszerte ismert celebeket, akiknek sajnos nem sok jót hozott 2016 az egészségi állapotukat illetően. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.