A 79 éves színészlegenda, Sylvester Stallone súlyosan megsérült a Rocky 4. részének forgatása közben: a bajt pedig ráadásul a színésztársa, Dolph Lundgren okozta.

Forrás: GC Images
Sylvester Stallone sokszor megsérült már
A svéd színész elárulta, hogy egy túl erős ütéssel bordatörést okozott Stallonénak, aki emiatt kórházba került, a forgatás pedig két hétre teljesen leállt. Nem ez volt az egyetlen baleset azonban, ami a színészt, aki nem kíméli magát, forgatás közben érte. A Feláldozhatók című film munkálatai közben ugyanis vállficamot, nyaksérülést szenvedett és gerincsérve is lett, ami után Sylvester Stallone kijelentette, hogy fizikailag már sosem lesz ugyanolyan, mint a sérülések előtt. A 79 éves színész azóta hét gerincműtéten is túlesett, sőt a nyakába már egy fém implantátumot is beültettek.
Ezek is érdekelhetnek:


