Így lesz pár perc alatt orgazmusa egy nőnek

Forrás: Thinkstock -
szex felnőtt orgazmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Általánosságban azt mondják, hogy nagyjából 15 percre van szükséges ahhoz, hogy egy nő eljusson a csúcsra. Egy férfi pedig most elmondta, hogy mit gondol a nők kielégítéséről. 

„Sosem felejtem el, mikor életem szerelme azért hagyott el, mert képtelen voltam őt kielégíteni az ágyban. A női orgazmus akkor még olyan volt számomra, mint egy titok, egy rejtély, amire sehogy sem találtam a megfejtést.

Olyan eset is volt, hogy a csaj méltatlankodva kászálódott ki mellőlem az ágyból, és soha többé nem láttam viszont. Nyilvánvalóan egy idő után ez már az önbizalmamnak is ártott. Úgy éreztem, hogy a nők kielégítése csak az igazán menő férfiaknak megy, akik a ranglétra csúcsán állnak. De én nem vagyok ott” - mesélte őszintén a férfi.

Egy napon azonban betelt nála a pohár, és elhatározta: addig fog próbálkozni a kielégítés elsajátításával, amíg vagy nem sikerül, vagy bele nem hal. Beleugrott a szexualitás legmélyebb vizeibe. Fórumokat, blogokat olvasott, anatómia könyveket vásárolt és tanulmányozta a klitoriszt. Aztán egyszer csak következett a vizsga:

így okozz tutira örömet a párodnak az ágyban Forrás: Thinkstock

„Volt egy nagyon jó lehetőségem, amit semmiképp sem akartam elszalasztani. Szóval megpróbáltam csúcsra juttatni a csajt, és egymás után kétszer is sikerült, kevesebb, mint 10 perc alatt” - folytatta a történetet.

Eleinte rettegett, hogy többé nem fogja tudni megismételni a dolgot. Aztán azért izgult, hogy más nőkkel is sikerüljön. De szép lassan leomlott az önbizalomhiány fala, ahogy rájött a tökéletes technikákra, amelyeket most velünk is megosztott:

  • Indítsd be a nő fantáziáját. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a nők akár úgy is képesek orgazmust átélni, ha nem is érnek magukhoz. Szóval a gondolat, a hangulat, a fantázia már fél siker.
  • Orálisan kényeztesd, de ne légy fukar az ujjaiddal sem. A klitorisz nyelvvel vagy ujjakkal történő ingerlése pillanatok alatt képes csúcsra vinni a nőket, és ha emellé még a G-pontját is megtalálod, akkor örök életére szerelmes lesz beléd.
  • Figyelj az erogén zónáira. Minden nőnek más és más érzékeny területei vannak a testén, de jó ha tudod, hogy a te párodnak mi a gyengéje. Akár meg is kérdezheted tőle, de valószínűleg szex közben, a reakciókból is kiolvasható.
  • Válassz olyan szexpózt, ami észrevétlenül dörzsöli a klitoriszt. Hiszen például a kutyapóz nagyon élvezetes, de aki képtelen a vaginális orgazmusra, az nem fog tőle csúcsra jutni. Menj biztosra: válassz olyan pózt, ami mindkettőtöknek garantáltan jó.
  • Ha sikerrel jártál, ismételd meg mégegyszer. Többszörösen bizonyított tény, hogy a jól működő szexuális élet szinte mindenre megoldás a szerelmesek között. Sokkal boldogabb egy viharosabb életet élő pár, akinek jó a szexuális élete, mint azok a társaik, akik békésen éldegélnek együtt, de nem igazán tudnak egymással mit kezdeni az ágyban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.