Régi idők szexszimbólumai: az 1950-es évek és Marilyn Monroe

Miután a cikksorozatunkban kitárgyaltuk már az őskor, az ókor, a középkor, a reneszánsz, a 18. század, a 19. század, a 20. század első évei, az 1920-as évtized, az 1930-as és az 1940-es évek egy-egy szépségideálját-szexszimbólumát, most következzen az 1950-es évtized — amiben egy Norma Jean Mortenson nevű barna lány Marilyn Monroe platinaszőke személyiségébe bújva egymagában divatot, korszellemet, szépségideált teremtett, és minden idők valószínűleg legismertebb szexszimbólumává lett.

De mi is volt ez a bizonyos szépségideál? Az ötvenes években bizony még mindennél szexibbnek találtak egy olyan telt, homokóra formájú alakot, ami ma már sok tekintetben - leginkább fenékben - bőven plus-size méretnek számítana, pláne a modellek és a színésznők körében. A homokóra forma eléréséhez persze szükség volt méretes, kerek keblekre, és a többi testrész teltségéhez képest vékony derékra, ha pedig ehhez még loknis fürtök és szőkeség is társult, akkor már kész is volt a korszak álomnője.

Mint a cikksorozatunk annyi szerepője, Marilyn Monroe is felvett néven lett ismert: 1926-ban Norma Jean Mortensonként született, és nem volt épp vidám gyerekkora. Az apját nem is ismerte, az anyja pedig ötéves korában az őrültekházába került. Emiatt aztán különböző nevelőszülőknél nőtt fel, és

Nem csoda, hogy 16 évesen lelépett a suliból, és férjhez ment, majd pedig ide-oda sodorta az élet: például betanított munkásként is dolgozott gyárban. Később egy fotós fedezte fel, és modell lett belőle - ekkorra persze az első házassága már tönkre is ment.

Marilyn a negyvenes évek végén kezdett el szerepelni filmekben, eleinte csak aprócska szerepekben, ahol inkább csak a külsejére volt szükség, majd az ötvenes évek elejére lett nagy sztár, a Niagara című filmtől kezdődően. Ettől kezdve már sorra jöttek a híresebbnél híresebb szerepek (Hogyan fogjunk milliomost?, A herceg és a kóristalány, Van, aki forrón szereti, Kallódó emberek), majd a Playboy-címlap és a szexszimbólum státusz. És még valami, ami emellé járt: az élete végéig nem tudott teljesen kibújni a „buta szőke” skatulyából, amit persze a lényéből áradó naivitás is akadályozott. Pedig a filmjeit nézve látható, hogy rendkívül sokoldalú tehetség volt: komikaként és drámai szerepekben is, ártatlan kislányként és erotikusan csábító vampként is, prózában, énekben és táncban is kimagaslót tudott nyújtani.

Marilyn Monroe híres-hírhedt szerelmi élete erősen mozgalmasnak volt mondható, a legendás erotikus kisugárzása és elbűvölő szexualitása a még gyerekkorból hozott kielégíthetetlen szeretetéhséggel párosult, és ez igazán végzetes kombinációnak bizonyult. Háromszor házasodott (második férje a híres baseball-játékos Joe DiMaggio, harmadik a drámaíró Arthur Miller volt), de mellettük számos szeretőt is tartott (köztük magát az Egyesült Államok akkori elnökét, John F. Kennedyt és az öccsét, Robertet), sőt a visszaemlékezések szerint nőkkel is ápolt intim viszonyt. Igazán viszont valószínűleg soha senkit nem engedett teljesen magához, mindenkiben csalódott, vagy úgy érezte, hogy ő okoz csalódást nekik, így maradtak a lazább viszonyok.

Marilyn Monroe hangulatingadozásai az élete előrehaladtával, és a rá sztárként nehezedő nyomás növekedésével párhuzamosan egyre súlyosabbak lettek. Egyik pillanatban még elbűvölő, mindenki szívét rabul ejtő teremtés volt, a másik percben pedig már hisztérikus, önbizalomhiányos, megbízhatatlan celeb, aki a késéseivel olyannyira ki tudta akasztani a rendezőket, hogy sokan soha többet nem akartak dolgozni vele - noha a filmek pedig általában kiválóan sikerültek végül. Ez az út csak egyfelé vezethetett Marilyn Monroe számára:

Az máig viták tárgya, hogy öngyilkos lett-e, avagy megölték a gyógyszerei segítségével, de annyi bizonyos, hogy egy tündöklő színésznőt és szexszimbólumot vesztett el vele a világ, aki a tündöklés mellett egy ilyen szerep sötét oldalát is megmutatta.