A legrosszabb, amit a fokhagymával tehetsz: ha így tárolod, biztosan gyorsan tönkremegy

fokhagyma
Shutterstock -
baki fokhagyma tárolás konyha
A fokhagyma strapabíró zöldség, amelynek hosszú eltarthatóságúnak kell lennie. Ennek azonban vannak feltételei, amelyek könnyen teljesíthetőek.

Nagyon sokan, miután megvásárolták a fokhagymát, a többi zöldséggel együtt egyszerűen csak bedobják a hűtőbe. Logikusnak tűnik, ám mégsem okos döntés, ugyanis a fokhagyma a hidegben egyrészt könnyen megbüdösödik, sőt, meg is rothadhat, de penészes is lehet. 

Nem csak a fokhagymát, ezeket az ételeket sem szabad soha a hűtőbe tenni. 

Aneesha Gupta, a séf, egy gasztroldal alapítója elmondta a fokhagymát nem szabad hűtőszekrényben tartani, ehelyett hűvös, száraz jól szellőző helyen tároljuk és így akár hét hónapig is friss maradhat. A fokhagyma - amelynek a legpraktikusabb hámozási módszeréről itt írtunk - valójában utálja a hideget,  15-20 Celsius-fok közötti hőmérsékleten marad friss a legtovább. Soha nem tárolok friss, hámozatlan fokhagymát a hűtőszekrényben, egy szekrényben tartom, távol a tűzhelytől a padló közelében” - idézi a gasztronómiai szakembert az Express

A fokhagyma, a hagyma és a póréhagyma úgynevezett allium zöldség , ami azt jelenti, hogy nagyon érzékenyek a hűtőben lévő hideg és párás környezetre.

A fokhagyma számos jótékony hatásáról itt olvashatsz. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.