Veszélyben Klein Dávid csúcstámadása

veszély Mount Everest csúcstámadás Klein Dávid Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár már 8300 méteren jár Klein Dávid, sajnos a szél nehezíti a hegymászó útját, ezért még kérdéses a vasárnapi csúcstámadás.

Klein Dávid pénteken - nepáli idő szerint reggel 7-kor - elindult 7800 méterről a 8300 méteren fekvő hármas táborba. Bár az erős szél miatt lassúnak érezte a tempóját, a tervezett időben, délután 4 óra tájékán megérkezett. Mivel a kínai kötélrögzítő csapat az ígértnél korábban, már pénteken elkészült a hármas tábor fölötti kötelek rögzítésével, Dávid kihagyta az eltervezett pihenőnapot az előretolt alaptáborban, így egy nappal hamarabb ért fel a hármas táborba.

Forrás: sparexpedicio.hu

Bár az időjárás szép napos, sajnos a szél jóval erősebb, mint azt Dávid remélte: az ideális 30 km/óra helyett az 50-60 km/óra erősséget is eléri. A széltől függ majd, elindulhat-e a vasárnapra tervezett csúcstámadás. Mi drukkolunk Dávidnak, hogy véghezvigye élete álmát.

Vannak, akik már feladták

Horia Colibaseanu és Peter Hamor látva a hatalmas szelet, illetve tanulmányozva az időjárás-előrejelzéseket, 7600 méten úgy döntöttek, ilyen körülmények között nem másznak tovább és lejönnek. Expedíciójuknak vége.

Ezért veszélyes 8000 méter felett a szél

A szél elsősorban nem a mozgásban akadályozza a hegymászókat, hanem az úgynevezett „wind chill" jelent komoly nehézséget számukra fizikailag. Az erős szél ugyanis hatványozottan megnöveli a hegyen az amúgy sem enyhe hidegérzetet. Különösen igaz ez Dávid esetében, tekintettel arra, hogy ő palack nélkül mászik, így a kevés oxigén mellett a teste eleve nem képes elég hőt termelni. Vagyis a fagyásveszélynek is jobban ki van téve, mint oxigénpalackkal mászó társai. Ezen kívül a szél pszichológiailag is nehezíti a kihívást, hiszen 8000 méter fölött egyébként is elég barátságtalan a környezet – nem véletlenül hívják „halálzónának" –, az erős, süvítő szél pedig még kíméletlenebbé teszi azt.
Klein Dávid elindult a csúcsrahttp://www.life.hu/news/20140520-klein-david-hegymaszo-elindult-hogy-oxigenpalack-nelkul-feljusson-a-csomolungmara-a-mount-everest.htmlKlein Dávid elindult, hogy oxigénpalack használata nélkül jusson fel a földkerekség legmagasabb hegyére. Most kell nagyon drukkolni Dávidnak!NewsOrigoMarcipánt nyalogatva indul a csúcsra Klein Dávidhttp://www.life.hu/news/20140513-klein-david-hegymaszo-hamarosan-elindul-hogy-meghoditsa-a-mount-everest-csucsat.htmlPár nap és Klein Dávid megindul a csúcsra. A hegymászó elmesélte, milyen trükköket vet be a csúcstámadáskor.News--Klein Dávid: "Szárnyalok a boldogságtól"http://www.life.hu/news/20140423-klein-david-hegymaszo-a-mount-everest-alaptaborabol-adott-exkluziv-interjut-meselt-az.htmlKlein Dávidot az alaptáborban értük el műholdas telefonon, ahonnan exkluzív interjút adott a Life.hu újságírójának. A hegymászó hangja vidáman csengett és egyáltalán nem lehetett érezni rajta, hogy kedden már 7000 méteren járt a Himalája csúcsai között.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.