Több ismert VV játékos is külföldön folytatta az életét a valóságshow után. Ők hiába próbáltak a műsorban szerzett ismertségből tőkét kovácsolni, rájöttek, hogy ez kevés a megélhetéshez. 

 

VV Feco és a VV1-ben feltűnt VV Ági Angliában folytatta az életét, VV Frankie Romániában kapott munkát, VV Robin pedig csak azért nem utazott el dolgozni egy óceánjáróra, mert ő nyerte meg a VV7-et. Most VV Krisztián döntött úgy, hogy Amerikában próbál új életet kezdeni. Szerelmi bánata miatt hozta meg a nagy döntést.
"Miután Izával szakítottunk a fővárosban maradtam, de bármerre mentem és bármire ránéztem, mindenről ő jutott az eszembe. Hiába kért meg Iza régebben, hogy felejtsem el, így nem tudom. Ráadásul Hajdúnánáson sem volt más a helyzet, ott is ismernek az emberek, odajöttek hozzám és kérdezősködtek, hogy vagyunk. Döntöttem, véglegesen elfelejtem, még ha ezért több ezer kilométerre is kell elutaznom. New Yorkban senki sem fog felismerni, más kultúra és más szabályok várnak rám. Március 10-én indulok" - árulta el Krisztián, aki szavai szerint belecsap a felejtős, új, életkezdős lecsóba. 

Forrás: Facebook/VV Krix Bata

„Most turistavízummal utazom el, leginkább körülnézni és felmérni a terepet. Tök egyedül megyek, semmit sem fixáltam le előre, csak úgy megyek majd a fejem után. A városban senkit sem ismerek. Többen megtudták, hogy oda készülök, és megkerestek, hogy segítenének a beilleszkedésben, ha végképp nem tudok majd boldogulni, akkor elfogadom a felajánlást. Angolul csak két szót tudok, ez a no és yes, de vettem egy szótárat. Abban reménykedem, hogy a nyelv úgy rám ragad, mint a kosz. Pozitívan állok hozzá, új életet csak ezzel a mentalitással tudok kezdeni. Bármilyen munkát elvállalok, havat lapátolok, hamburgert sütök. A jéghegy hátán is megélnék, de a szakmámban nem szívesen helyezkednék el, csak ha nem adódik majd más lehetőség. Egyszerűen nem szeretem a felszolgálást, de szeretek őrültséget csinálni" – osztotta meg velünk utazásának részleteit a hajdúnánási fiú, aki nemrég szakított villatársával, Izával.
„A családom kísér ki a reptérre, nem akadtak ki a hirtelen elhatározásomtól, ők látták a vergődésemet. Most azt érzékelik, hogy újból van célom. Ők tisztában vannak vele, hogy amit a fejembe veszek, azt végigviszem. Biztatnak, ugyanakkor féltenek is. Most vagyok 22 éves, csapatni kell az életet. De nem örökre megyek ki, ha nem teszik, vagy nem érzem jól magam, akkor hazajövök. Ha összejön a munkahely, a szállás, jó emberekkel ismerkedem meg, akkor maradok, és 5-6 év múlva jövök haza pénzzel. Amikor tudok majd autót venni meg egy kis panellakást" – tette hozzá Krisztián.
Izával nem beszéltem erről, de biztos tudja. Ha három héttel ezelőtt azt mondja, hogy folytassuk, akkor nem vettem volna repülőjegyet. Miatta maradtam volna."