'90-es évek tinijei, figyelem! Újra összeáll a Shygys - Kozso kiakadt a híren

Forrás: Facebook/ Shygys -
Shygys zenekar kiakadás Kozso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra összeáll a Hello című dallal befutott fiúbanda, a Shygys. Az őket a '90-es években összehozó Kozso viszont közel sem boldog. 

A csapat volt mentora, Kozso egyáltalán nem örül a hírnek, hogy "fiai" újra összeállnak. "Úgy tűnik, Kozso és a fiúk között még mindig nem lehet temetni a másfél évtizedes háborúskodást. Kozso meg akarta újra csinálni az együttest, úgy gondolja, ez a formáció az ő gyermeke. A dalok, imázs, fotók, minden. A srácok azonban saját lábra álltak" - mondta Kozso menedzsere, Mára Krisztián a Borsnak.

1997-ben jött létre a Shygys formáció, majd két év múlva szakítottak Kozsóval, ekkor kezdődött az énekes és a zenekar közötti ellentét. "Kozso ügyesen elleste a szakmát másoktól, és a saját eszközeivel alkotott meg bennünket. Elfogadtuk a helyzetet, így tudtuk, nem mászkálhatunk a barátnőinkkel, milyen ruhákban kell járnunk, kikkel beszélhetünk, kikkel nem. Egy évig bírtuk" - mesélte a banda egyik tagja, Ács Bálint, és hozzátette, nem érti, Kozso miért ellenséges velük, ők szeretettel gondolnak rá.

Jelenleg így néz ki a Shygys zenekar Forrás: Facebook/ Shygys

Ha esetleg nem emlékeznél rájuk, ami szinte lehetetlen, íme, leghíresebb klipjük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.