Miss Universe Hungary korona verseny lányok Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szépek és ügyesek Vajna Timi szépségkirálynő-jelöltjei, a Miss Universe Hungary 2015 indulói. Ha kell, homokzsákot pakolnak, megoldanák a Földet érintő globális problémát, a környezetszennyezést, és gyógyítanának betegeket, elesetteket. Bemutatjuk a második négy szépséget!

KÁLMÁN ORSOLYA

Szülésznőnek vagy gyógytornásznak készülő, 20 éves budapesti tanuló; ha megnyerné a versenyt, hátrányos helyzetű gyerekeken segítene.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"A 70-es évekbe, amikor a szüleim is felnőttek, szívesen visszamennék. Úgy érzem, hogy az embereknek teljesen más volt az értékrendje, sokkal teljesebb életet éltek. Valószínűleg akkor is keményen tanulnék, mint most, és haladnék a kitűzött céljaim felé, ami ugyanaz lenne, mint most."-

KELEMEN NIKOLETT

A 20 éves nyírbátori, kereskedelem és marketing szakos tanuló titkon tiszteletre vágyik.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"Ha visszamehetnék az időgéppel pár évezredet, akkor az ókori kelták idejébe repülnék. Ebben a korszakban a foglalkozásom papnő lenne, hiszen őket meglehetősen tisztelte mindenki. Foglalkoztak varázslattal és bűbájokkal, próféciákkal, gyógyítással. Ha pedig módomban állna egy varázspálca suhintásával megoldani egy, a Földet érintő globális problémát, az a környezetszennyezés lenne. Az lenne a legjobb, ha az emberek a természettel összhangban, azt védve tudnának élni" - osztotta meg velünk gondolatait.

KIS BARBARA

A sportversenyek és szépségversenyek szervezésével szívesen foglalkozó lány utolsó félévét végzi a főiskolán. Elkötelezetten kiáll a nők jogaiért, és ha szükség van rá, akkor bizony férfimunkát is végez.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"2013. június elején a dunai árvíz veszélyeztette Győrt és a környékbeli településeket, így minket is. Úgy éreztem, hogy tennem kell valamit azért, hogy a házakat, a benne lévő értékeket megmentsük, hiszen számtalan ember életének munkája volt a tét. Homokzsákokat töltöttem-pakoltam. Így tudtam egy kicsit hozzájárulni ahhoz, hogy az árt megállítsuk, és ez büszkeséggel töltött el" - árulta el a lány.

KÓNYA PETRA

Az idén érettségiző, 20 éves békési tanuló álma, hogy hivatásos modellként dolgozhasson. Fontos számára a mentális és fizikai harmónia.

Forrás: Miss Universe Hungary 2015

"A világban is össze kellene kötni a szépet a jóval. Ha létezne időgép, és visszamehetnék az időben bárhová, akkor nagyon szívesen visszarepülnék az 1800-as évekbe. Annyira tetszett az akkori divat, ahogy a nők öltöztek, a kor stílusa. Jó lett volna akkor ruhákkal foglakozni!" - álmodozik a királynőjelölt.

Az első négy királynő jelöltről az alábbi linken olvashatod el, hogy kik ők, mivel foglalkoznak szívesen, és mit tennének ha egy varázspálca suhintásával egycsapásra megoldhatnának egy, a Földet érintő globális problémát.

Csupaszív lányok versenyeznek a Miss Universe Hungary koronáért!

Csupaszív lányok versenyeznek a Miss Universe Hungary koronáért!http://www.life.hu/bulvar/20150602-ok-versenyeznek-a-miss-universe-hungary-koronaert-bemutatjuk-vajna-timi-szepsegeit.html16 gyönyörű lány száll versenybe szombat este az Erkel Színházban a Miss Universe Hungary 2015 koronájáért. Olyan lányok, akiknek a legszebbnek járó koronán kívül csupa hétköznapi vágyaik vannak, átlagos életet élnek, tanulnak. Segítik az elesetteket, vagy törekszenek a „világbékére", azaz a földet érintő globális problémák megoldására. Bemutatjuk őket!TV + BulvárOrigoMerész ruhában áll színpadra Czippán Anetthttp://www.life.hu/bulvar/20150602-veszelyes-ruhaban-all-szinpadra-czippan-anett-amiss-universe-hungary-verseny-musorvezetojekent.htmlKiválasztotta színpadi ruháját Czippán Anett, aki a Miss Universe Hungary szépségverseny műsorát fogja vezetni szombaton este az Erkel Színházban. Merész darabra esett a választása!TV + Bulvár--Dobó Kata egykori vetélytársa készíti fel Vajna Timi szépségeithttp://www.life.hu/bulvar/20150518-dobo-kata-egykori-vetelytarsa-rabakozi-andrea-kesziti-fel-vajna-timi-szepsegeit-a-megmerettetesre.htmlGeszti Péter egykori múzsája, az Áj lav jú című nagysikerű klip bombázója, Rábaközi Andrea vette szárnyai alá a Miss Universe Hungary szépségeit.TV + BulvárOrigoAz idén Vajna Timi hordja a nadrágot a szépségkirálynő-választás szervezésében!http://www.life.hu/bulvar/20150514-az-iden-vajna-timi-hordja-a-nadragot-a-miss-universe-hungary-valasztas-szervezeseben.htmlBemutatták Vajna Timi szépségeit, akik a Miss Universe Hungary címért küzdenek meg június 6-án, az Erkel Színházban. Nagyon meglepődtünk, hogy a 16 lányból csak kettő szőke, a többiek hosszú, barna hajúak. Kulisszatitkok az idei szépségkirálynő-választásról, amit a Tv2 élőben fog közvetíteni.TV + BulvárOrigoHűha! Bikinibe bújtak Vajna Timi szépségkirálynői – Szexi szépségek, dögös domborulatokhttp://www.life.hu/bulvar/20150601-vajna-timea-a-miss-universe-szervezoje-megvalasztotta-a-miss-bikini-es-miss-extrem-szepseget.htmlNémeth Máté, a Life.hu nagyszájú riportere igazán kitüntetett helyzetben volt, hiszen részt vehetett a Miss Bikini- és Miss Extrém-választáson, ahol még Vajna Tímeát is mikrofonvégre kaphatta. TV + BulvárOrigoÁlom testek: bikiniben Vajna Timi szépségei - Pörgős videóhttp://www.life.hu/bulvar/20150524-alom-testek-bikiniben-vajna-timi-szepsegkiralyno-jeloltjei.htmlÍme a kiválasztott tizenhat szépség!TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.