A Barátok közt sztárjai Ramóna szüleinek házában, egy Balaton-közeli településen, kiskutyáik társaságában vakációztak.

Kiss Ramóna és Nyári Dia barátságukat a Barátok közt sorozatnak köszönhetik, amelynek évek óta szereplői. „Dia kicsit emlékeztetett egykori önmagamra, amikor bekerült a sorozatba. Ő is vidékről jött a fővárosba, igen fiatalon, ahogy korábban én is. Át tudtam érezni a helyzetét, és segítettem kicsit neki, hogy könnyebben megszokja az új életét” - emlékszik vissza Ramóna. A csinos színésznő azt is hozzátette, hogy nagyon hamar megkedvelte fiatal kolléganőjét, akire ma már húgaként és barátnőjeként tekint. „Felnéztem Ramira már a kezdetektől fogva. Nagyon jó tanácsokat kaptam tőle, segített megszokni az új környezetet, és ha kellett, lelki támaszt is nyújtott” - tette hozzá Dia.

Nyári Dia és Kiss RamónaForrás: redlemon

A két lány barátsága az utóbbi egy évben lett igen szoros, sok közös programot szerveznek. Jól megérdemelt szabadágukat a Balaton-közeli Sólyban töltötték - a település Ramóna szívéhez áll különösen közel. „Úgy tíz évvel ezelőtt döntötték el a szüleim, hogy a festői szépségű Sólyba költöznek, amelyet a Séd patak szel ketté, és erdők, szőlőhegyek tarkítanak. Az ezeréves történelmi kis faluban zajlott valószínűsíthetően István és Koppány csatája is. Nagyon szeretek itt lenni, a nyugalmat és a békességet jelenti számomra” - mesélte Ramóna, aki Diával együtt lazított a családi fészekben.

A lányok ezt a közös pár napot főleg pihenéssel töltötték: napoztak, labdáztak, kikapcsolódtak. Ramóna gondoskodó nővérként odafigyelt arra is, hogy Dia ne tartózkodjon hosszú ideig a napon. „Mindketten imádunk napozni, és szeretjük a Balatont is. Viszont a nagy melegben és az erős napsütésben óvatosak vagyunk, mert a bőrünk egészsége nagyon fontos számunkra” - jegyezte meg Ramóna, aki azt is hozzátette, hogy a bőrének ilyenkor jól esik a hidratálás. „A természetesség hívei vagyunk, és mivel az aloe verát már dédszüleink is alkalmazták, így mi is bátran ápoljuk vele a bőrünket. Az aloe vera, az uborkakivonat és a mentol együttese kellemesen hűsít, nyugtat és regenerál" - mondta el Dia.

Dia szerint egyébként Ramónával sok dologban hasonlítanak, ugyanakkor jól kiegészítik egymást. „Picit visszafogottabb vagyok, így előfordul, hogy Rami felráz, nem hagyja, hogy bezárkózzam; én pedig cserébe visszahúzom őt, amikor kell.” A lányok kiskutyáikat is magukkal vitték a nyaralásra, akik gazdijaikhoz hasonlóan szintén jóban vannak. „Rami kis westije, Lucas egyenesen szerelmes az én kis Phoebembe. Mindketten kis termetű terrierek, így nagyon jól kijönnek egymással” - mondta el Dia.