A túlzott erdőtelepítés is elősegítette a felmelegedést

Forrás: Wikimedia Commons -
tanulmány időjárás felmelegedés erdő Európa tudósok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem enyhítette, hanem erősíthette a felmelegedést az erdőtelepítés Európában, mivel az őshonos fák helyét nagy területen vették át a sötétzöld fenyőerdők - állapította meg egy új tanulmány.

A változás 0,12 Celsius-fokkal emelte az európai nyarak hőmérsékletét 1750 óta, mivel sok ország telepített fenyőerdőket, amelyek sötét színe magába zárja a nap melegét - írták a tudósok a Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Forrás: Wikimedia Commons

A világosabb, szélesebb levelek - mint a tölgyfáé vagy a nyíré - több napfényt vernek vissza, ám a gyorsan növő, sokféle célra felhasználható fenyőfélékkel szemben teret vesztettek.

A fák elnyelik a legfontosabb üvegházhatású gázt, a fosszilis üzemanyagok és tüzelők égetéséből származó szén-dioxidot a levegőből, miközben növekednek.

"A szén-dioxid azonban nem minden" - fogalmazott Kim Naudts, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint más tényezőket: az erdők színét, a nedvesség és a talaj változásait is figyelembe kell venni a telepítéskor.

Vannak még túlélők a romok alatt a tajvani földrengés után http://www.life.hu/news/20160207-mentocsapatok-tagjai-kutatnak-tulelok-utan-a-tajvani-foldrenges-utan-tuleloket-keresnek.htmlTizennyolcra emelkedett a szombat hajnali természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma, 152 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban. A mentőegységek vasárnap még hallottak életjeleket a 17 emeletes lakóház romjai közül. News--Budapest hajnali fényben: a magyar fővárost csodálja a fél világhttp://www.life.hu/news/20160206-budapest-hajnali-fenyben-a-magyar-fovarost-csodalja-a-fel-vilag-mervai-mark-fotosorozataban.htmlHála Mervai Márk nem mindennapi fotóinak Budapestről, most mi is felfedezhettük a magyar főváros eddig még sosem látott arcát. NewsOrigoKólával juthatott a drog a kismamák szervezetébe - Megszólalt az egyikükhttp://www.life.hu/news/20160206-kolaval-juthatott-a-drog-a-kismamak-szervezetebe-torokszentmikloson.htmlNevét és arcát is vállalta Fátyol Mónika a Tények című műsornak adott interjújában, amelyben elmondta: ők csak áldozatok voltak, egyikük sem tudta, hogy kábítószer van az italban, amibe belekóstoltak. NewsOrigoMeghalt Raphael Schumacher - Öngyilkosság vagy gyilkosság történt?http://www.life.hu/news/20160206-meghalt-raphael-schumacher-olasz-szinesz.htmlMeghalt a fiatal olasz színész, aki színpadi felakasztása után kómába esett. News--Elhunyt a világ legjobb BMX-ese, Dave Mirrahttp://www.life.hu/news/20160205-dave-mirra-a-vilag-legjobb-bmxese-ongyilkos-lett.htmlDave Mirrát a világ legjobb BMX-eseként tartották számon már 1996-ban is. A férfit csütörtök este találták meg saját autójában. NewsOrigoMegfulladt egy férfi a hamburgertőlhttp://www.life.hu/news/20160205-egy-ferfi-megfulladt-egy-hamburgertol.html"Ezt figyeljétek!" - mondta barátainak a 29 éves, Walesben élő Darren Bray, majd betolt egy hamburgert, amitől megfulladt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.