55 éves korában elhunyt Kamondi Zoltán filmrendező, a Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz és a Dolina alkotója. A Balázs Béla-díjas művész halálát a Props Commando nevű ügynökség jelentette be a Facebook-oldalán.
Kamondi Zoltán 1960. április 6-án látta meg a napvilágot. Egyetemi tanulmányait az ELTE matematika szakán kezdte, majd a bölcsészkar filozófia szakán folytatta, majd 1988-ban megszerezte a Filmrendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Rövidfilmjeiért számos díjat bezsebelt, és nagy sikert arattak a fesztiválokon is.

Kamondi 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt, egy évvel később pedig a japán és a francia televízió megbízásából haditudósítóként dolgozott román forradalom alatt, valamint tudósítója volt a Szabad Európa Rádiónak is.
Emellett Makk Károllyal is dolgozott, mint forgatókönyvíró és társrendező.
Rengeteg filmet köszönhetünk neki. Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, melynek bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt. A másodikat Az Alkimista és a szűz címmel rendezte, amit egy évvel később mutattak be.
Ezután egy 25 órás dokumentumfilmet rendezett Petri György költő életéről és munkásságáról, In Memoriam Petri György címmel, ráadásul
az interjú közvetlenül a költő halála előtt készült. Ezt követte a Kísértések című filmje, és tanítani kezdett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2006-ban befejezte a Dolina című negyedik játékfilmjét, amit 2007-ben mutattak be, és elnyerte a Magyar Filmszemlén a Legjobb Látvány díjat.
De ez még nem minden, Karlovy Vary-ban jelölve volt a Kristály Glóbusz díjra, és amerikai fesztiválokon is elvihetett három díjat.