Háromlábú tigris harapta le az állatkertben szexelő nő ujját

Forrás: Thinkstock -
tigris csonkítás állatkert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 33 éves Jacqueline Eide lerészegedett az ohamai állatkert halloweeni buliján, majd zárás után is ott maradt, és egy 16 éves fiúval közösült. Eközben egy tigris pedig, egyelőre még nem tisztázott hogy hogyan, de leharabta az egyik ujját.

Rátámadt az állatkert alkalmazottjára, Jacqueline Eide-ra egy háromlábú maláj tigris. Egyelőre nem tisztázott, hogy az állat miért is támadott rá a nőre, de a gyanú szerint az agresszív reakciót egy simogatási kísérlet váltotta ki.

Forrás: Thinkstock

A nő ügyvédje azt állította, hogy védence csak a rácsokat fogta, a tigris pedig megijedt a szomszédos ketrecben élő oroszlán. Tom Mumgaard, a város ideiglenes ügyésze szerint

a nő ujjának maradékát később megtaláltak a karámban.

A nőnek sikerült alkut kötni, ezért "csak" birtokháborítás miatt kaszálták el. Az ítélet alapján a 250 dollár, azaz 70 ezer forint bírságot, valamint a bűnügyi költségek megtérítésén túl 1290 dollárt, azaz 350 ezer forintot kell fizetnie az ohamai Henry Dooorly Állatkertnek kárpótlásul - írja a People magazin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.