Kulka János videós üzenetet küldött kollégáinak

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
Kulka János üzenet Katona József Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Katona József Színház lezárta az idei színházi évadot, de Kulka János sajnos nem lehetett ott az ünnepségen. Helyette videóüzenetet küldött a társulatnak.

A legsikeresebb színházi évadot hagyta háta mögött a Katona József Színház, ugyanis az eddigi legmagasabb látogatószámot produkálták. Évadzáró ülésükön sok művészeti díjat kiosztottak a kollégák között, Kulka János nem lehetett ott.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A színművész otthonában gyógyul, de videóüzenetet küldött kollégáinak. Máté Gábor igazgató elmondta: mivel

a társulat életében rendkívül fontos a színművész jelenléte, a következő évad tervezése során a jövő évi utolsó bemutatót egyelőre nem tűzték ki, erre a későbbiekben, Kulka János állapota alakulásának függvényében kerül sor.

A társulat és a vezetőség egyaránt úgy gondolja, megéri várni néhány hónapot a döntéssel, hogy újra együtt dolgozhassunk vele - írják a színház honlapján.

Szentesi Éva: „Feladtam volna, ha tudom, egy hónapom van hátra”http://www.life.hu/sztarok/20160620-szentesi-eva-iro-a-mehnyakrakbol-meggyogyult-de-feladta-volna-ha-tudja-egy-honapot-adtak-neki.htmlEgy hamvaiból feléledt főnixlánnyal beszélgettem, aki szó szerint a halál karmai közül tépte ki magát, és édesanyja segítségével legyőzte a méhnyakrákot. TV + Sztárok--Erőszakos és pornográf képeket gyűjthetett Michael Jackson (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160621-michael-jackson-popsztarrol-remiszto-dolgok-derultek-ki.htmlSokkoló dolgok derültek ki a popikonról. TV + Sztárok--Születésnapos a királyi sarj! 34 éves lett Vilmos herceghttp://www.life.hu/sztarok/20160621-vilmos-herceg-szuletesnapja-34-eves-lett.htmlA 34 éve alatt mindig példamutató életet élt Vilmos herceg, aki jelenleg a Brit Királyi Légierő kutató-mentő egységének a pilótája. Katalin hercegnével két közös gyermeküket nevelik, a legnagyobb egyetértésben. TV + Sztárok--Cinthya Dictator lakását saját hányása díszíti (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160621-cinthya-dictator-lakasat-sajat-hanyasanak-fotoja-disziti.htmlPortréfilmjében vall a fotós arról, hogy az első tervezési feladata volt a legmeghatározóbb az életében. Próbálta letisztítani azt a giccset, ami egyébként fontos szerepet tölt be az életébe, így született meg a saját hányásáról készített fotója. TV + SztárokOrigoElképesztően gyönyörű helyen pihen Debreczeni Zita!http://www.life.hu/sztarok/20160621-debreczeni-zita-a-tisza-to-partjan-pihen-csodalatos-helyen.htmlNyugalom, csend és festői táj. Ezeket élvezi most a modellből lett fotós, aki a Tisza-tó partján kapcsolódik ki. TV + SztárokOrigoÚjabb tragédia! Fejbe lőtték a The Voice egyik népszerű énekesét http://www.life.hu/sztarok/20160620-haromszor-lottek-meg-a-mexikoi-the-voice-egyik-nepszeru-enekeset-a-ferfi-meghalt.htmlAlejandro Fuentes még 2011-ben szerepelt a mexikói The Voice változatában. A családját szinte sokkolták a történtek. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.