Rengeteg problémával kellett szembenézni Gesztesi Károlynak, akinek Gera Zoltán segített jó útra térni Magyarország legtöbb tagot számláló hitgyülekezetében. Gesztesi szerint a válogatott futballista Istenhite jót tesz a csapatnak.

Az is nyomon követi az Eb eseményeit, aki nincs annyira oda a fociért. Gesztesi Károly is figyeli a válogatott teljesítményét, és habár jó barátok Gerával, nem vette fel vele a kapcsolatot, mióta a csapat kint van.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Tudom, az SMS-ek is sokat jelentenek neki és a többieknek, mégsem írtam még, de fogok, amikor kell" - mondta Gesztesi, hozzátette, tudja, hogy Gera őt is felhívná, de úgy gondolja, hogy egyelőre nincs erre szükség, hiszen itthon úgyis lesz majd egy hosszú beszélgetésük. Gesztesi Károly biztos abban, hogy a válogatottnak segít Gera Istenhite.

"Zoli Istenhite kihat az egész csapatra. Ha hívő ember közelében van, akit tisztelet is övez, biztosan nem fogod Istent káromolni. A csapatunk hittel teli, és bármire képesek ezen az Európa-bajnokságon. Akár Eb-t is nyerhetünk. Míg korábban sokan lesajnáltak, kinevettek minket, ma már Európa is fejet hajt előttünk, sőt a belgák sem nevetnek rajtunk. Jó, hogy ilyen vezére van a csapatnak" - mondta a színész a Borsnak.

Forrás: AFP/Ferenc Isza