Alföldi Róbert: "Nem kell mindenáron színházat vezetnem"

Fotó: Polyak Attila - Origo -
Alföldi Zoltán igazgató karrier Nemzeti Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzeti Színház volt igazgatója 2018 végéig nem panaszkodhat, rengeteg felkérést kapott, de őszintén mesélt arról is, hogy bár még csak 49 éves, már az ötvenre gondol.

"Ahhoz a generációhoz tartozom, akik még mindig picit szoronganak a határátkelőhelyeknél, pedig én aztán sokat utazom. Az a generáció vagyok, akinek az, hogy egy másik nyelvet beszél, vagy más országban él, az egy ajándék, egy különleges helyzet, és nem egy természetes dolog - mesélte Alföldi Róbert, aki folyamatosan ingázik, többnyire külföldön dolgozik, de

itthoni munkái is vannak.

"Iszonyúan szeretek itt lenni, nagyon szeretem ezt a várost, ezt az átkozott országot."

Fotó: Polyak Attila - Origo

"Hála istennek van elég munkám, a karrierem is rendben van. Nem kell mindenáron színházat vezetnem" - szögezte le, célozva arram hogy annak idején távoznia kellett a Nemzeti Színház igazgatói székéből. Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy bár a színházat nem hiányolja, de a társulatot nagyon - írja a Hot! Magazin.

"Az az erő, az a bizalom, az a hit, az az egyfelé húzás. Az a nagyon jó minőségű társulat. Az teszi egyedül lehetővé, hogy lépésről lépésre tudjál fejlődni, építkezni. A Nemzeti azért lett ilyen erős, azért lettek ilyen előadások, mert teljes volt a bizalom mindenki iránt."

Mi történt? Demi Moore felismerhetetlen letthttp://www.life.hu/sztarok/20160707-mi-tortent-demi-moore-ugy-nez-ki-mint-a-sajat-nagymamaja.htmlÚgy tűnik, mintha az 53 évesen is csodaszép színésznő kicsit elhagyta volna magát, ráadásul pont a divat fővárosában, Párizsban. TV + SztárokOrigoAdele érzelgős dalán röhög most az egész internet - Ezzel vertek át egy csalóthttp://www.life.hu/sztarok/20160705-adele-konnyfakaszto-dalan-rohog-most-mindenki-mert-ezzel-vertek-at-egy-csalot.htmlSokakat behúztak már a csőbe úgy, hogy a Facebookon bombázták őket a különböző ígéretekkel, legtöbbször egy szexi kép mögé bújva. A csalók még most sem adták fel, ennek oka pedig, hogy a naivabbak igenis hajlandóak pénzt küldeni nekik szánalomból, vagy épp egy találkozó reményében. Egy Reddit-felhasználó azonban óriási élvezettel alázta szét az egyik szélhámost, ehhez pedig Adele is asszisztált. TV + Sztárok--Nicki Minaj domina jelmezben pucsítotthttp://www.life.hu/sztarok/20160705-a-popokiralyno-nicki-minaj-szexi-dresszben-lovagolta-meg-a-fuggetlenseg-napjat.htmlA 33 éves rapper egy elég kihívó dresszben pucsított hétfőn, az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepén, a függetlenség napján. TV + Sztárok--Terence Hill megható beszéddel búcsúztatta Bud Spencerthttp://www.life.hu/sztarok/20160705-terence-hill-meghato-beszeddel-bucsuztatta-bud-spencert.htmlTerence Hill is végső búcsút vett bunyóstársától, egyben legjobb barátjától, a 86 évesen elhunyt Bud Spencertől. Az olasz színész temetését múlt csütörtökön Rómában a Popolo téri Montesantói Madonna-bazilikában tartották, ahol Terence Hill egy szívszorító beszédben idézte fel legszebb pillanataikat. TV + SztárokOrigoEva Longoria csillagot kap a hollywoodi Hírességek Sétányánhttp://www.life.hu/sztarok/20160630-eva-longoria-csillagot-kap-a-hollywoodi-hiressegek-setanyan.htmlA színésznő boldogan újságolta el az Instagramon, hogy csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. TV + Sztárok--Megható! Harry herceg 12 év után ismét átölelhette árva barátjáthttp://www.life.hu/sztarok/20160628-harry-herceg-12-ev-ismet-atolelhette-arva-baratjat.html12 év után Harry Herceg ismét találhozhatott azzal az árvával, akivel még Afrikában barátkozott össze. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.