Hoppá! A köztévé híradójában debütált a Megasztár felfedezettje

Forrás: Facebook -
MTVA Pflum Orsi köztévé Megasztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Emlékeztek még Pflum Orsira, aki a 2005-ben indult Megasztár egyik felfedezettje volt? Nos, Orsit nemsokára az MTVA híradójában láthatjátok, de nem énekelni fog, hanem tőle értesülhettek a hírekről.

Pflum Orsi közel három éve döntött úgy, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetem és az MTVA kö­zösen indított közszolgálati média szerkesztőszakára je­lentkezik. Bár a mikrofont nem dobta el, de

a dalok helyett a híreket hallhatjuk tőle, ráadásul angolul.

"Mindig is szerettem volna belekóstolni a műsorvezetésbe, de úgy, hogy megtanulom. Profin. Ezért végigcsináltam a posztgraduális képzést. Már az iskola alatt mehettem gyakornoknak az MTVA öt különböző műsorába. Nagyon megtetszett a Családbarát magazin, ott is ragadtam" - magyarázza Orsi. aki egy idő után az angol nyelvű híradónál is kipróbálhatta magát.

Forrás: Facebook

"Tetszett, hogy kombinálhatom a híreket az angollal. Sokat kellett gyakorolnom, ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. De nagyon élvezem! Legutóbb Kanadából hívtak fel, hogy mennyire tetszett nekik az angol nyelvű híradó. Vannak még terveim" - mesélte Orsi a Borsnak.

Esküvőre készült, most a könnyei potyognak Muri Enikőnekhttp://www.life.hu/sztarok/20160806-megsirattak-muri-enikot.htmlEgy igazán szívszorító történetet osztott meg közösségi oldalán Muri Enikő, nem is csoda, hogy meghatódott. Nézzétek csak! TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huÍgy állítana örök emléket Céline Dion elhunyt férjénekhttp://www.life.hu/sztarok/20160805-elhunyt-ferje-emlekere-keszittetne-tetovalast-a-vilaghiru-enekesno-celine-dion.htmlAz énekesnőt tragédiák sora érte, meghalt a férje, majd a bátyja is, ám úgy tűnik ma már jobban van. Állítja: egy tetoválás talán könnyíthet a lelkén. TV + Sztárok--Csobot Adélnak nagyon jól áll az anyasághttp://www.life.hu/sztarok/20160804-huha-csobot-adel-ragyog-az-anyagasgtol-es-a-boldogsagtol.htmlCsobot Adél előrukkolt egy újabb szelfivel, ez a kép pedig tényleg remek lett, hiszen látszik, hogy az énekesnő egészen kivirult az anyaságtól. Ezzel pedig a rajongói is egyetértenek!TV + SztárokOrigoVitányi Judit szingli, de cseppet sem magányoshttp://www.life.hu/sztarok/20160805-vitanyi-judit-szingli-de-cseppet-sem-maganyos.htmlA szépséges híradóstól gyakran megkérdezik, hogy miért nincs párja, ő viszont hangoztatja: aggodalomra semmi ok, életét teljes egészében kitölti imádott munkája, családja és a rengeteg barátja. Szabadidejében pedig egy terápiás kutyákkal foglalkozó alapítvánnyal foglalkozik. TV + Sztárok--Iszak Eszti tánca Ibizán is hódíthttp://www.life.hu/sztarok/20160802-iszak-eszti-megmutatta-hogyan-is-kell-razni-azt-a-popot.htmlA Viva műsorvezetőjének végre valóra vált egy álma: eljutott a spanyol partiparadicsomba, Ibizára, ennek örömére pedig lejtett egy szexi táncot is. TV + SztárokOrigoÍgy nézett ki Horváth Éva régen, amikor megnyerte a szépségversenythttp://www.life.hu/sztarok/20160801-igy-nezett-ki-horvath-eva-regen-amikor-megnyerte-a-szepsegversenyt.htmlHorváth Éva 1998-ban nyerte el a Miss World Hungary címet, és alapjaiban véve ennek a versenynek köszönhetően hallunk róla még manapság is. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.