Détár Enikő: "Nem vagyok rossz fej!"

Forrás: Facebook/Aktív -
Détár Enikő színésznő interjú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikő most olyan interjút adott, amelyben az eddigieknél is nagyobb betekintést engedett az életébe.

A színésznőtől azt kérdezték, hogy nem megy-e a kapcsolata rovására, hogy párjával alig találkoznak. "Igyekszem odatenni magam mindenhol. Nem vagyok rossz fej! De tény, hogy ez a nyár a színházról szólt, és voltak újra dívás fellépéseink is - nyilatkozta Enikő a Borsnak.

Détár Enikő és párja, Péter Forrás: Facebook/Aktív

Ennyi idős koromra szeretem az életem. Másként gondoltam, másként terveztem, de ehhez kellett a válás, Kari balesete, minden. Ha kaffogok, nyafogok is néha, kiabálni nem szoktam.

Alapvetően boldog vagyok, békében magammal.

Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz napjaim, és mindig elégedett vagyok magammal. Hálás vagyok azért, hogy nőnek születtem, anya lehettem. Hálás vagyok a gyerekeimért. Mérhetetlenül szerencsésnek tartom magam a gyerekeim, a hivatásom, Péter és sok más miatt. Vannak nálam sokkal jobb színészek, énekesek, de nekem így kerek az életem.

Molnár Andi: "A férfiak hétvégén elengedhetik a fantáziájukat"http://www.life.hu/sztarok/20160813-molnar-andrea-tancosno-a-fozesrol-meselt-arrol-hogy-o-nem-valami-nagy-konyhatunder.htmlUgyan nem látszik rajta, de a gyönyörű táncosnő imádja a hasát, főzni azonban nem szeret. Ha gyorsan megvan, akkor oké, de sok időt nem szeret pepecselni vele. TV + Sztárok--Nyereményjáték! Emlékszel, Dér Heni mellett ki segített Jessicának?http://www.life.hu/sztarok/20160812-nyeremenyjatek-viva-masodik-randi-der-heni-es-egy-magyar-eloado-segitett-a-civil-szereplonek.htmlA VIVA Második Randi című műsora hétről-hétre segít olyan fiataloknak, akiknek nehézséget okoz a randizás. Az utolsó adásban a műsorvezető, Iszak Eszti a belevaló Dér Henit kérte meg arra, hogy segítsen Jessicának, akinek egy meglepetésvendéget is szerveztek. TV + Sztárok--Sarka Kata BIZTOSAN NINCS Hajdúval Ciprusonhttp://www.life.hu/sztarok/20160812-sarka-kata-nem-nyaral-hajdu-peterrel-cipruson-budapesten-van.htmlHajdú Péter és Sarka Kata házassági válságával kapcsolatban naponta jelennek meg hírek. Volt szó arról, hogy Kata az édesanyjával és a gyerekkel nyaralt Spanyolországban, később arról pletykáltak, hogy Hajdú Péter az utolsó pillanatban Kata ciprusi jegyét átíratta az édesanyja nevére, sőt, még az is felmerült, hogy Hajdúnét egy titokzatos férfi várta haza. Szerdán azonban a reptérről közös fotót tett ki a Facebookra Hajdú Péter, amelyből mindenki arra következtetett, hogy mégis együtt nyaralgatnak. Kata péntek délutáni Facebook-posztja alapján azonban tutira nincsenek együtt Cipruson. TV + SztárokOrigoÚjabb közös szelfit posztolt Hajdú Péter – Vajon kivel fotózkodott Cipruson?http://www.life.hu/sztarok/20160812-ujabb-kozos-szelfit-posztolt-hajdu-peter-vajon-kivel-fenykepezkedett-cipruson.htmlA kapcsolati válságba került Hajdú Péter és Sarka Kata elindultak Ciprusra, hogy ott tegyék rendbe a házasságukat. A pár felszállás előtt posztolt egy saját fotót is, Hajdú pedig nemrég ismét előrukkolt egy szelfivel a közösségi oldalán. Annyit elárulunk, hogy nem egyedül van a képen... TV + SztárokOrigoKiakasztotta az embereket Obama lánya - Füvezésen kaptákhttp://www.life.hu/sztarok/20160812-obama-lanya-kiakasztotta-az-embereket-fuvezesen-kaptak-malia-obamat.htmlNem lehet egyszerű, hétköznapi tinédzser élete Obama lányának, ugyanis minden lépését árgus szemekkel figyelik, és aki keres, az talál! Azt állítják, hogy Malia Obamát füvezésen kapták. TV + Sztárok--Bőven van pénze Gesztesinek: 100 milliós házban élhttp://www.life.hu/sztarok/20160812-gesztesi-karoly-elarulta-nincsenek-anyagi-gondjai-100-millios-hazban-el-mindene-megvan.htmlGesztesi Károlyról nagyon sok pletyka terjeng, a többi között az is, hogy anyagi gondjai vannak. A színész azonban cáfolja ezeket a híreszteléseket, ugyanis neki mindene megvan! TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.