Iszlám Állam gyilkosság isis erőszak Abu Bakr al-Bagdadi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai segélymunkást, Kayla Muellert 2013-ban ejtette túszul az Iszlám Állam dzsihadista szervezet. Két évvel később Barack Obama is megerősítette: a lány meghalt.

Kayla Mueller segélymunkásként dolgozott Szíriában, azon belül is Aleppóban, amikor 2013-ban a szélsőségesek elrabolták. A lány szülei három héttel a lány eltűnését követően kaptak egy 10 másodperces videót, melyen Kayla összetörten közli, hogy

túszul ejtették és segítséget kér.

Amerikai hírszerzési vezetők tavaly nyáron számoltak be Mueller családjának arról, hogy lányukat rendszeresen megerőszakolta

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezére.

Abu Bakr al-Bagdadi Forrás: Wikimedia Commons

Mueller szülei az AP hírügynökségnek cáfolták, hogy a lányuk férjhez ment volna Bagdadihoz. Az ABC Newsnak elmondták: "Közölték velünk, hogy Kaylát megkínozták, és hogy Bagdadi tulajdona volt. Ezt júliusban közölte a kormány."

Az Iszlám Állam szerint Mueller 26 évesen, februárban életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légi csapások egyikében - számolt be az Origo.

Barack Obama amerikai elnök 2015-ben azt nyilatkozta, hogy "meg fogja találni és igazságszolgáltatás elé fogja állítani azokat a terroristákat, akik felelősek Kayla elrablásáért és haláláért".

Horrorrá vált a tévéshow: felvétel közben fojtogatta a kígyó a műsorvezetőthttp://www.life.hu/news/20160826-horrorra-valt-a-teveshow-mivel-felvetel-kozben-fojtogatta-a-kigyo-a-musorvezetot.htmlMajdnem tragédiába torkollt az az ausztrál műsor, melynek műsorvezetője, Craig Freeman a kontinens leghalálosabb kártevőit kutatja fel, ám ezúttal az egyik őt találta meg... NewsOrigo140 milliós tartozás miatt perlik a kajakosaink a minisztériumothttp://www.life.hu/news/20160826-140-millio-forint-tartozas-miatt-perlik-a-kajakosaink-a-miniszteriumot.htmlA kajak-kenusok szerint a 2013-as világjátékokon elért eredményeikért 140 millió forintnyi jutalommal tartozik nekik az Emberi Erőforrások-minisztériuma. Az EMMI azonban azzal védekezik, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a jogszabályban előírt határidőn túl hozta meg a jutalmazottakról szóló döntését. NewsMTIValaki nagyon megszívatta a brit olimpikonokathttp://www.life.hu/news/20160825-hihetetlen-egy-mokamester-csunya-viccet-uzott-a-brit-olimpikonokbol.htmlElég időigényes feladat várt a közel 200 brit olimpikonra, miután hazarepültek Rióból. A repülőtéren ugyanis azzal szembesültek, hogy a piros egyenbőröndjeik közül meglehetősen nehéz kibogozni, hogy melyiknek ki a gazdája. Még szerencse, hogy a humoruk kimentette őket ebből a stresszes helyzetből! NewsOrigoKiderült, hogy többször is megerőszakolták a kétéves kislánythttp://www.life.hu/news/20160825-nem-csupan-egyszer-hanem-tobbszor-is-megeroszakoltak-a-keteves-kislanyt.htmlA megerőszakolt kétéves kislány ügyében indított nyomozás során újabb részletekre derült fény: a vallomások és szakértői vélemények szerint a gyermeket többször is megerőszakolták, ám azt még mindig nem tudni, ki tette, hiszen a kislány testében nem találtak DNS-t, ami leleplezhetné az elkövetőt. A nyomok szerint ugyanis egy eszközzel követhették el az erőszakot. NewsThinkstockSomló Tamás özvegye: "Az LGT-n kívül senkinek sincs joga LGT-koncertet hirdetni!"http://www.life.hu/news/20160824-somlo-tamas-ozvegye-kiakadt-mikor-megtudta-hogy-valaki-somlo-ta-mas-em-lekkoncertet-szervez.htmlSomló Tamás családjának tudta nélkül, egy LGT-koncertet harangoztak be Hajdúböszörményben, ezek után nem csoda, hogy az énekes volt párja, és a zenekar tagjai ki­akadtak. News--Szobrot kapott az mátyásföldi kutyus, aki 12 évig várta halott gazdájáthttp://www.life.hu/news/20160818-szobrot-kapott-az-matyasfoldi-kutyus-aki-12-evig-varta-halott-gazdajat.htmlA mátyásföldi Jókai-lakótelepen, a Jókai és a Villő utca sarkán áll egy szobor, ami egy megható történetre emlékezteti az ott élőket: egy budapesti cukrászmester halála után, a kutyája Beni 12 évig hazavárta szeretett gazdáját, ám hiába. A kóbor kutyának számító ebet végül az önkormányzat fogadta örökbe. Az eb 2014-ben elhunyt, most pedig egy emlékművel tisztelegnek előtte. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.