Újra megcsapta a börtön szele Chris Brownt

őrizet fegyver Chris Brown
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztár nem éppen a helyes viselkedéséről híres, ezt újfent bebizonyította: házkutatás után őrizetbe vették a rendőrök, miután fegyverrel fenyegetőzött.

Nem bír lenyugodni Chris Brown, pedig már így sincs túl jó híre. Nagyon úgy tűnik, hogy a Rihanna megverése után kapott börtönbüntetés sem tette teljesen helyre, nem viseltetik tiszteletteljesebben a gyengébbik nem iránt. A popsztárt ugyanis most azzal vádolják, hogy fegyverrel fenyegetett meg egy nőt.

Forrás: NORTHFOTO

A rendőrség nagy erőkkel ki is vonult Chris Brownhoz, és körbevették a házát mivel egy nő a 911-es segélyhívó számon segítséget kért a hatóságoktól. A zenész eközben Instagramon tudatta rajongóit az eseményekről, és ártatlanságát hangsúlyozta. Ennek ellenére őrizetbe vették a rendőrök.

Elengedték Chris Brownt

Úgy tűnik vaklárma volt a Baylee Curran nevű nő segélyhívás, miszerint Chris Brown fegyverre fenyegetőzött. A rendőrök ugyan körbevették a popsztár házát, és őrizetbe is vették a zenészt egy társával együtt, de a házkutatás során valószínűleg nem találtak fegyvert, mivel már el is engedték a sztárt.
Nem akárkivel bulizgat Palvin Barbi Velencébenhttp://www.life.hu/sztarok/20160831-lewis-hamilton-es-palvin-barbi-velenceben-buliznak.htmlÚgy tűnik, Palvin Barbi és Lewis Hamilton ott folytatják, ahol pár hete abbahagyták... TV + SztárokOrigoHatalmas bejelentést tett Majka a Star Academy-benhttp://www.life.hu/sztarok/20160831-star-academy-majka-nagy-bejelentest-tett-a-kiesett-jatekosok-kozul-valaki-bekoltozik-az-akademiara.htmlVasárnap végleg kialakult a Star Academy mezőnye, a 16 tehetséges fiatal beköltözött, és már készülnek is az élő show-ra! Fordulatokban azonban így sem lesz hiány, ugyanis még egy versenyző csatlakozni fog a csapathoz! TV + Sztárok--Miranda Kerr végre elárulta, mit gondol exférje pucér nyaralós képeirőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160831-miranda-kerr-modell-vegre-elarulta-mit-gondol-exferje-pucer-nyaralos-kepeirol.htmlOrlando Bloom pucér nyaralós képei felrobbantották a netet a hónap elején. Miranda Kerr, a színész exneje eddig várt, hogy elmondja, mi a véleménye a történtekről. TV + Sztárok--Star Academy: máris megkezdődött a flört és a sértődéshttp://www.life.hu/sztarok/20160831-star-academy-tehetsegkutatojaban-beindult-az-elet-flortoles-es-sertodes.htmlFlörtölés és durcázás: így indult el az élet a tehetségek akadémiáján, ahol már meg is kezdték a felkészülést a szombati show-ra. A kimerítő gyakorlás után pedig leszállt az este, és jöhetett a jól megérdemelt jakuzzizás, ahol beindult a fűzés is. TV + SztárokOrigoMajka a több lábon állás bajnoka a hazai celebvilágbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160831-majka-majoros-peter-mindenbol-kepes-penzt-csinalni-a-sportbol-is.htmlTévés- és rapperkarrierje mellett sikeres üzleti vállalkozások fűződnek a nevéhez, nemrégiben pedig újabb bizniszbe vágott: sportfogadási tippeket ad. TV + Sztárok--A meztelenkedő VV Vivit már a beköltözés előtt kitagadta a családjahttp://www.life.hu/sztarok/20160831-vv-vivient-kitagadta-a-csaladja-a-valo-vilag-miatt.htmlHamar eljött a Való Világban az a pillanat, amikor az egyik lakó gátlásait elvesztve meztelenkedett a kamerák előtt. Alig, hogy beköltöztek Vivi máris pucéran flangált. Vesztenivalója nincs, ugyanis a családja már jó előre kitagadta. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.