A közelgő Nőnap kapcsán, Brie Larson interjút készített az Oscar-díjas amerikai színésznővel, Jane Fondával. Az exkluzív beszélgetés keretein belül sok mindenről szó esett, többek között arról is, hogy Fonda korábban szexuális bántalmazás áldozatává vált.

Gyermekkorában szexuálisan bántalmazták, megerőszakolták, és egyszer az állását is elveszítette azért, mert nem akart ágybabújni az egyik főnökével.

"Sokáig azt hittem, hogy ezek miattam történtek, mert nem válaszoltam vagy cselekedtem helyesen egy-egy helyzetben" - vallotta be a színésznő.

Jane Fonda a 14. Global Green Oscar előpartin 2017. február 22-énForrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison

Természetesen ez is hozzájárult ahhoz, hogy később aktivista lett, aki a vietnámi háború idején is felszólalt a nők ellen elkövetett erőszak kapcsán. Később megalapította a Jane Fonda Centert, melynek célja az volt, hogy megfelelő szexuális felvilágosításban részesítse a tinédzsereket, illetve hogy megelőzzék a fiatalkorúak körében egyre gyakrabban kialakulú nem kívánt terhességeket.

"Ismertem olyan lányokat, akik nem is tudták, hogy nemi erőszaknak hívják azt, amit elkövettek ellenük. Azt gondolták, hogy ők nem mondtak megfelelően nemet a másik félnek"

A patriarchális eszmerendszer miatt kisebbrendűnek érezte magát annak ellenére, hogy állítása szerint csodálatos férfiakkal találkozott az élete során. Ez is közrejátszott abban, hogyy a feminizmus felé kezdett hajlani.

"Egyedülálló voltam, mikor feminista lettem. Miközben néztem a A vagina monológok-at Eve Enslertől, szépen lassan belém ivódott a feminizmus, és a részemmé vált. Persze ez nem ment egyik pillanatról a másikra, hiszen az én neveltetésem is azt vallja, hogy a nő dolga nem más, mint boldoggá tenni a másikat" - írta meg a The Edit.

Titkok a múltból: sztárok, akik szexuális erőszak áldozatává váltak
Az erőszakos közösülés akkor valósul meg, ha valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel közösülésre kényszerítenek, vagy védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen ember állapotát közösülésre használják fel. Hollywoodban bőven akad olyan színész, énekes vagy előadóművész, aki szintén átélt ilyen típusú borzalmakat. Összeállításunkból megtudhatod, kik ezek a sztárok.