Ejha! Ennyi pénzt vitt el a NAV Győzike széfjéből

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Gáspár Győző NAV Győzike
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Győzike közel kétszázmilliós örökségét vitte el a NAV az énekes, műsorvezető széfjéből.

Azt már tudjuk, hogy Győzike ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Tavasszal tartottak is nála házkutatást, a Blikk pedig úgy tudja, hogy múlt héten egy belvárosi bankból is elvitt az adóhatóság 194 millió forintot.

"Az nem az én pénzem volt" – állítja Gáspár. "A nagymamámtól nagyon sok pénzt kaptam korábban. 2004-ben 136 millió forintot adott nekem. Ez neki nem volt nagy összeg, ő nagyon gazdag volt. Többek közt ezt a pénzt is egyszer már elvitték a NAV-osok, még 2011-ben, amikor adócsalással vádoltak minket Beával. Sokáig zárolva volt a pénz, aztán amikor visszakaptuk, akkor úgy döntöttem, hogy nekem ez nem kell, a lányaimnak adtam, és még kiegészítettem. Két éve 97 milliót kapott Evelin, és ugyanennyit Virág, ez volt a pesti széfben elzárva" – magyarázta.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Győzike továbbra is azt állítja, hogy mivel sem a pénz, sem a fiók nem az ő nevén volt, ezért jogtalanul vitték el a hatalmas összeget. "Azt akarják bebizonyítani, hogy én írtam alá Evelin helyett a papírt. Ezért most igazságügyi írásszakértőt rendelnek majd ki."

Győzike megmutatta, hogyan lepték el kommandósok a házát - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170518-gyozike-megmutatta-hogyan-leptek-el-kommandosok-a-hazat.htmlGyőzike fellebbez a lefoglalt aranyak miatt: az összes Evelinéhttp://www.life.hu/sztarok/20170515-gyozike-fellebbez-a-lefoglalt-aranyak-miatt.htmlGáspár Bea boldogságát beárnyékolja Győzike botránya http://www.life.hu/sztarok/20170512-gaspar-bea-boldogsagat-bearnyekolja-gaspar-gyozo-botranya.htmlGyőzike az életéről, terveiről és családjáról nyilatkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20170510-gyozike-az-eleterol-nyilatkozott.htmlElképesztő luxusautót villantott Győzike: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170328-meregdraga-kocsit-villantott-gyozike.htmlBrutálisat villantott Győzike: "A tanga rendesen szorított"http://www.life.hu/sztarok/20170203-gyozike-transzvesztitanak-oltozott-a-playback-parbaj-kedveert.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.