Sztárok, akik szinte semmit nem kerestek a legnagyobb szerepükkel: Brad Pittől Hilary Swankig

Brad Pitt Hilary Swank Jennifer Lawrence fizetés Dustin Hoffman Bill Murray
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köztudott, hogy a híres filmszínészek meglehetősen jól keresnek: olyan összegeket kapnak, amiket mi leírni sem szoktunk a mindennapjainkban. Aaz elején azonban ők sem kerestek olyan nagyon jól, a mostani több százezer dolláros gázsijukhoz képest a számukra hírnevet hozó szerepekért, szinte semmit nem kaptak: persze az élet aztán kárpótolta őket!

Brad Pitt – Thelma és Louise

Forrás: AFP

Elképzelhetetlen, de amikor ez a filmk készült, Brad Pitt még teljesen ismeretlen volt az emberek számára. Nagyon távol állt még attól a szupersztártól, akinek manapság számít, és bizony nagyon meg is kellett küzdenie ezért a szerepért. Végül ő alakíthatta J.D. karakterét, ami nagyon meglendítette a pályáját, bár nem pénzben: 6000 dollár volt a jussa, vagy 1,5 millió forint.

Hilary Swank – A fiúk nem sírnak

Forrás: AFP

A fiúk nem sírnak főszereplője Brandon Teena. Ő egy olyan fiatal, aki önmagát kétneműnek vallja, de ő inkább férfi szerepben mutatkozik be. Azoban a titka nem maradhat sokáig rejtve, kiderül valódi identitása, a hazugságááért a két férfiismerőse pedig megerőszakolja majd meggyilkolja őt. Brandon megformálója a filmben Hilary Swank, aki ezért a alakításáért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, de sok pénzt nem keresett vele: 3000 dollár, azaz 750 ezer forint volt a fizetése.

Dustin Hoffman – Diploma előtt

Dustin Hoffman – Diploma előtt Forrás: Time

A színész első nagyobb filmszerepe volt a Diploma előtt, ami meg is hozta számára a várt sikert. Egyből Oscar-díjra jelölték a szégyenlős és visszahúzódó Benjamin Braddock szerepéért. Ennek a filmnek köszönhető, hogy a világ megismerte Dustin Hoffmant, ám az ő számláját nem terhelte meg nagyon a szerepéért kapott összeg, bár az eddig felsoroltak közül ő keresett még a legjobban: 17 ezer dollárt kapott, azaz több mint 4 millió forintot.

Jennifer Lawrence – A hallgatás törvénye

Forrás: AFP

Első nagy szerepét Jennifer Lawrence A hallgatás törvénye című filmben játszotta. Egy 17 éves fiatal lány karakterét formálta meg, akinek édesanyja mentális beteg így egyedül kell gondoskodnia a húgáról és az öccséről. Az apja már rég eltűnt, de a keresésére indul. AZ alakításáért még Oscar-díjra is jelölték, de túl sok pénzt nem kapott szerepéért: 3000 dollárt, vagyis 750 ezer forintot kapott.

Bill Murray – Okostojás

Forrás: AFP

A színész nagyon sok szerepben játszott, de az egyik legjobb kiritikát az Okostojásban nyújtott szerepléséért kapta. Ugyan a film nem aratott óriási sikert, de a színész nagyon sok elismerő szót kapott az alakításáért. Bill az életunt Herman Blume-ot formálta meg, és Golden Globe-díjra is jelölték, mint a legjobb férfi mellékszereplőt. Őt sem fizették azonban túl, bár az itt felsoroltak közül a második legmegasabb összeget kapta: 9000 dollárt, vagyis 2 millió 200 ezer forintot.

Együtt andalog Eva Mendes és Ryan Gosling: Fotó! http://www.life.hu/sztarok/20170808-ujra-egyutt-eva-mendes-es-ryan-gosling.htmlÚgy tűnik Eva Mendes és Gosling között teljes a harmónia. Pedig tavasszal még nem erről szóltak a hírek. TV + Sztárok--Szepesi Niki semmit nem bánt meg: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170808-szepesi-niki-oszinten-meselt-a-jovobeli-tervekrol.htmlSzepesi Nikire mindenki kíváncsi, hiszen hosszú idő után újra visszatér a versenyszerű úszás világába. A híres sportoló őszintén mesélt a részletekről. TV + Sztárok--Boosie Badazz 14 éves fiának orális szexet ajándékozott (18+)http://www.life.hu/sztarok/20170808-boosie-badazz-oralis-szexet-ajandekozott-14-eves-fianak.htmlBoosie Badazz rapper fia betöltötte a 14. életévét, és persze nem mindennapi ajándékot kapott: egy zsák pénz ígért neki az apja, meg egy kis orális szexet. TV + SztárokOrigoGregor Bernadett soha nem fogja feldolgozni édesapja halálát: még mindig vele duettezikhttp://www.life.hu/sztarok/20170808-gregor-bernadett-soha-nem-fogja-feldolgozni-edesapja-halalat.htmlGregor Bernadett édesapja 66 évesen távozott az élők sorából, de a színésznő a mai napig gyászolja őt. Még mindig vele énekel duetteket. TV + Sztárok--Az Irigy Hónaljmirigy tagjának, Kabai Lászlónak ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát http://www.life.hu/sztarok/20170808-kabai-laszlonak-ittas-vezetes-miatt-elvettek-a-jogositvanyat.htmlMég egy sztárt meszeltek le a rendőrök ittas vezetésért: Kabai László, az Irigy Hónaljmirigy dobosa egy szombati fellépés után ült autóba alkoholos befolyásoltság alatt. Azonnal elvették a jogsiját. TV + SztárokOrigoFresh Wiki nélkül, egyedül jár fellépni Fresh Andihttp://www.life.hu/sztarok/20170808-fresh-wiki-nelkul-egyedul-jar-fellepni-fresh-andi.htmlBármelyik percben világra jöhet Wiki babája, így Andi most egyedül tartja a frontot a színpadon. Alig várja, hogy társa is visszatérjen, ráadásul a gyerkőcnek is szerepet szán a formáció életében. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.