Bejelentette jegyességét a japán császár unokája

Forrás: NORTHFOTO/face to face/Ppe/Face To Face -
eljegyzés japán császár hercegnő Mako hercegnő Akihito
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Formálisan is bejelentette Mako hercegnő, a japán császár unokája, hogy jegyben jár egy vele egykorú közemberrel, egy Komuro Kei nevű ügyvédbojtárral, aki miatt lemond hercegnői címéről is.

A jegyesség hírét már májusban megneszelte a japán média, azt az uralkodóház meg is erősítette, de a formális bejelentés csak vasárnap történt meg. A 25 éves Mako hercegnő és választottja sajtótájékoztatón beszélt kapcsolatuk részleteiről és a jövőbeni tervekről.

A szülők után a 83 éves Akihito császár is áldását adta a fiatalok egybekelésére, amelyre jövő ősszel kerülhet sor. Előbb azonban a formális eljegyzés időpontját kell kitűzni, a hivatalos leánykérését, amelynek során az udvarló elküldi hírnökét a lány rezidenciájára, hogy az az ő nevében, számos ajándékkal alátámasztva, feleségül kérje a leendő menyasszonyt.

A japán császár unokája, Mako hercegnő Forrás: NORTHFOTO/face to face/Ppe/Face To Face


A tervezett eljegyzést eredetileg július elején akarták bejelenteni, de az országot sújtó pusztító árvizek miatt az eseményt elhalasztották. A pár a vasárnapi sajtótájékoztatón jelent meg először együtt a nyilvánosság előtt.


Mako hercegnő - Akisino herceg és Kiko hercegné gyermeke - elmondta, hogy öt éve randevúzik Komuro Keivel, akivel a tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetemen találkozott, ahol művészeti tanulmányokat folytatott, és ahol mindketten diplomáztak. A jogi végzettségű Komuro egy tokiói ügyvédi irodánál dolgozik, és a Hitocubasi Egyetemen esti tagozaton tanulja az üzleti jogot. A tenger szerelmese, síel, hegedül és főzni is tud. 2010-ben A tenger hercege titulus alatt támogatta egy tengerparti város idegenforgalmi kampányát. A hercegnő azt mondta, elsőként a fiú "Napnál is sugárzóbb mosolya" ragadta meg, de aztán megszerette személyiségét is. A sajtótájékoztatón könnyű világoszöld ruhát és gyöngy nyakláncot viselő lány szerint leendő vőlegénye őszinte, határozott akaratú, keményen dolgozó ember, akinek "igen nagy szíve van". A tengerészkék öltönyt viselő Komuro arról beszélt, hogy szerelme "szilárd meggyőződésű, szerető ember", aki "csendben úgy figyeli őt, mint a Hold". A férjjelölt azt mondta, hogy harmonikus családot akar felépíteni, amelyben "önmaguk lehetnek".
A fiatalok felfedték, hogy az özvegy édesanyjával és nagyapjával a Tokióhoz közeli Jokohamában élő fiú 2013 decemberében, egy vacsora utáni esti séta alkalmával kérte meg a hercegnő kezét.
A dpa német hírügynökség szerint a sajtótájékoztatón a formaságok és a száraz hivatali nyelvezet ellenére is átszűrődött, hogy a fiatalok nagyon boldogok.

Bejelentette jegyességét a japán császár unokája, Mako hercegnő Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Pool For Yomiuri

Nők nem örökölhetik a japán trónt, és ha Mako férjhez megy, elveszti hercegnői címét, és közember válik belőle. Jelenleg Mako nagybátyja, apja és fivére következik egymás után a trónutódlási sorban, ők követhetik Akihito császárt. A 83 éves Akihito császár tavaly bejelentette, hogy vissza akar vonulni, ezért a japán törvényhozás egy különleges törvényt alkotott júniusban, hogy ezt lehetővé tegyék számára, ugyanis a trónról való lemondásra a császárságban 200 éve nem volt példa.

Akihito császárnak és Micsiko császárnénak négy unokája van, először készül házasodni egyikük. A legutóbbi japán uralkodói esküvőt 2014 októberében tartották, amikor Noriko hercegnő, Akihito unokatestvérének, a néhai Takamado hercegnek a 28 éves lánya ment férjhez.

"Nem vagyok átlagos ember, akit mércével lehetne mérni" - elstartolt az X-faktor 2017http://www.life.hu/kult/20170903-elindult-az-x-faktor-2017-ben-kritika.htmlAhogyan Esmeralda és Rosalinda, úgy az UFO formáció Karibi party slágere is visszaszivárgott a főműsoridőbe szombaton este. Köszönhetjük ezt az X-Faktor új évadának, ahol néhányan még mindig elhiszik magukról, hogy ők a karibi lányok, hangjukkal pedig megigézik a zsűrit és a közönséget. KultOrigoSzeptember 20-án búcsúztatják Lorán Lenkéthttp://www.life.hu/kult/20170902-szeptember-20-an-bucsuztatjak-loran-lenke-szinesznot.htmlSzeptember 20-án, szerdán búcsúztatják Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznőt, érdemes és kiváló művészt, aki életének 91. évében múlt vasárnap hunyt el.KultOrigoA filmvászon legmeghökkentőbb hidrogénezett séróihttp://www.life.hu/kult/20170830-a-filmvaszon-legmeghokkentobb-hidrogenezett-ferfi-seroi.htmlMár látható a mozikban a Logan Lucky című remek vígjáték, amiben Daniel Craig alakít bunkó börtöntölteléket, méghozzá platinaszőkére festett frizurával. Nem ő az első, aki ilyen meglepő eszközhöz nyúl egy szerep kedvéért: listára gyűjtöttük azokat a férfi filmsztárokat, akik nagyon furán festettek szösziként. KultOrigoMeghalt Richard Anderson színészhttp://www.life.hu/kult/20170901-meghalt-richard-anderson.html91 éves korában elhunyt Richard Anderson, a Hatmillió dolláros férfi című ikonikus sorozat sztárja.Kult--5 dolog amit még nem tudtál Richard Gere-ről http://www.life.hu/kult/20170831-ma-unnepli-68-szuletesnapjat-richard-gere.htmlRichard Gere egyszerűen megunhatatlan. Talán mindenféle túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az egyik legsokoldalúbb világsztár. Kult--Meghalt Melissa Bell brit énekesnőhttp://www.life.hu/kult/20170831-melissa-bell-brit-enekesno-meghalt.htmlA világhírű énekesnőt 53 évesen érte a halál. A hírt az X-Factor nyertes lánya, Alexandra Burke jelentette be Twitteren. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.