A Warner Bros. nem hosszabbít szerződést a szexuális zaklatással vádolt Brett Ratnerrel

Forrás: Getty Images/FilmMagic/Michael Tran -
Warner Bros. metoo Brett Ratner szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Warner Bros. filmstúdió nem hosszabbítja meg a szerződését Brett Ratner filmrendezővel, akit hat nő, köztük Olivia Munn színésznő vádolt meg szexuális zaklatással a Los Angeles Times szerdán megjelent cikkében.

A Playboy Enterprises még szerdán elhatárolódott Ratnertől, a rendezővel szerződésben álló Warner Bros. pedig először azt közölte, hogy tudatában van a Los Angeles Timesban felmerült vádaknak, és vizsgálja a helyzetet, szerda este azonban már arról számolt be egy neve elhallgatását kérő bennfentes, hogy a stúdió nem újítja meg szerződését a rendezővel.

Az amerikai napilap szerint Olivia Munn arra panaszkodott, hogy amikor 2004-ben felkereste Ratnert Az utolsó gyémántrablás című filmjének forgatáskor, a rendező az ő jelenlétében végzett önkielégítést lakókocsijában. Munn az esetről már írt Ratner megnevezése nélkül egy 2010-ben kiadott esszégyűjteményében. A Los Angeles Times beszámolt más esetekről is, amikor a rendező agresszívan közelített színésznőkhöz, egyeseket még a mellékhelyiségbe is követett.
Ratner ügyvédjének szerdán kiadott közleménye szerint a rendező tagadja a felháborító vádakat és biztos abban, hogy a neve tisztázódni fog, amint lecsitul a jelenlegi médiafelhajtás és az emberek képesek lesznek objektíven mérlegelni ezeket az állításokat.

Brett Ratner csillaga sem ragyog már olyan fényesen Forrás: Getty Images/FilmMagic/Michael Tran


Az ügyet ismerő forrás szerint Ratner többé nem bérel irodahelyiséget a stúdió burbanki komplexumában és a neve is lekerül Az Aranypinty című Donna Tartt-regényből készülő adaptációról, amelyben producerként működött volna közre. A Csúcsformában, A vörös sárkány, az X-Men: Az ellenállás vége és a Hogyan lopjunk felhőkarcolót című filmeket jegyző Ratner produkciós cége, a RatPac Entertainment továbbra is szerződésben áll a stúdióval, de egyelőre nem tudni, hogy a 2018 márciusában lejáró társfinanszírozási megállapodást meghosszabbítják-e.

Az egyre dagadó hollywoodi szexuális zaklatási botrányban immár Dustin Hoffman is érintett. Anna Graham Hunter írónő a The Hollywood Reporter című filmes szaklapban azt állította, hogy 17 éves korában, Az ügynök halála című 1985-ös tévéfilm forgatásakor Hoffman fogdosta őt, szexről beszélt neki és előtte. Az 80 éves Oscar-díjas színész szerdán közleményben kért bocsánatot mindenért, amit elkövethetett, és ami kényelmetlen helyzetbe hozhatta őt.
Egy brit és egy mexikói színész Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színészt vádolta meg szexuális zaklatással, és legutóbb Jeremy Piven amerikai színész neve is felmerült hasonló vádakkal kapcsolatban. Spacey-t a House os Cards című sorozat nyolc munkatársa is megvádolta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.