Dian Fossey arra tette fel az életét, hogy megmentse a gorillákat és ezért bármire hajlandó volt. Végül azonban az életével fizetett, és máig nem tudni, hogy ki végzett a nővel, sajnos sokaknak állhatott érdekében, hogy Dian meghaljon. Egy új dokumentumfilm új elmélettel is előállt, lehet, hogy végre kiderül, ki rendelte el az etológus meggyilkolását. 

Dian Fossey 18 éven keresztül tanulmányozta a gorillákat, munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezekre az élőlényekre ne szörnyetegként tekintsenek az emberek. Harcolt az orvvadászok ellen és a turistákat sem akarta beengedni a gorillák területére, ez azonban sokaknak ellenkezett az érdekeivel. Dian elszántsága vezetett a bukásához: brutálisan meggyilkolták.

Dian FosseyFotó: Yann Arthus-Bertrand/Wikipedia

1985. december 26-án találták meg holtan, faházának hálószobában ölték meg. Koponyáját egy pangával hasították ketté. Akkoriban sokakat letartóztattak az üggyel kapcsolatban, de nem sikerült megtalálni az igazi bűnösöket. Egyesek szerint biztos, hogy az orvvadászok végetek Diannal, hiszen a nő eleve az útjukban állt, de emellett gyakran meg is alázta az orvvadászokat. Mások szerint azonban a vadászok inkább az erdőben végeztek volna a nővel, az igazságot viszont soha nem sikerült kideríteni. Egy új dokumentumfilmben azonban újabb elméletet mutattak be Dian halálával kapcsolatban. Eszerint befolyásos tisztviselők tehették el láb alól az etológust, ugyanis túl sokat tudott az ő kétes üzleteikről és kapcsolataikról az orvvadászokkal - írja a Mirror.