párkacsolat szerelem Létay Dóra Éliás Jr.
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fél éve alkot egy párt Létay Dóra és Éliás Gyula, akik ezúttal a TV2 műsorában meséltek arról, hogyan is szerettek egymásba.

Mint arról már beszámoltunk, Létay Dóra újra szerelmes: a szép színésznőre egy évvel volt férje, Józsa Imre halála után talált rá újra a boldogság Éliás Gyula személyében. A pár úgy véli, a találkozásuk szinte sorsszerű volt, a színésznő énekórákat szeretett volna venni, ezért kereste meg a férfit. A közös munka során hamar rájöttek, hogy egy hullámhosszon vannak, rengeteget beszélgettek, majd egymásba szerettek.

Ez a szerelem magát a színésznőt is meglepte, aki elárulta, egyáltalán nem számított arra, hogy új férfi lép be az életébe.

Én abszolút nem voltam nyitott. Egy hosszú magány-időszakon vagyok túl, vagyis nem tudtam, hogy túl vagyok rajta... Négy évig gyakorlatilag egyedül éltem. A kislányom édesapjától különváltunk, ő sajnos egy éve meghalt. És a gyermekemmel elég sok feldolgoznivalónk volt, visszaköltöztünk a szülői házba, szép lassan fokozatosan visszatértem a pályára, és az, hogy párkapcsolat, meg keresgélés egyáltalán nem volt a horizontomban. Számomra ez az érzelmi összetalálkozás teljesen váratlan volt." – árulta el Létay Dóra a TV2 reggeli műsorában.

"Úgyis elváltok": mémeket gyártanak György herceg és Meghan Markle fotóibólhttp://www.life.hu/sztarok/20180108-memeket-gyartanak-gyorgy-herceg-es-meghan-markle-fotoibol.htmlGyörgy herceg utálja leendő nagynénjét, Meghan Markle-t? Ezzel a gondolattal játszik el egy instagramos felhasználó, aki azzal szórakoztatja követőit, hogy a kis herceg elképzelt beszólásait posztolja. TV + Sztárok--Stohl András újra rabruhában: lelkileg is megviselte, ami történthttp://www.life.hu/sztarok/20180108-stohl-andras-ujra-rabruhaban-lelkileg-is-megviselte-ami-tortent.htmlÚjra fel kellett vennie a rabruhát Stohl Andrásnak, aki nemrég a Valami Amerika 3-at forgatta. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoEl sem hiszed, mivel lepte meg Meghan Markle a királynőthttp://www.life.hu/sztarok/20180108-el-sem-hiszed-mivel-lepte-meg-meghan-markle-a-kiralynot.htmlKiderült, mivel lepte meg Meghan Markle II. Erzsébet királynőt, az ajándékon az egész család nagyot nevetett. TV + Sztárok--Natalie Portman meglepő videót osztott meg a közösségi oldalánhttp://www.life.hu/sztarok/20180107-natalie-portman-meglepo-videot-osztott-meg-instagramjan.htmlNatalie Portman végre regisztrált az Instagramra, de mindezt csupán egy mozgalom kedvéért tette. TV + Sztárok--Gyermekkori trauma miatt retteg a pottyantós WC-től Pumped Gabo http://www.life.hu/sztarok/20180107-gyermekkori-trauma-miatt-retteg-a-pottyantos-wc-tol-pumped-gabo.htmlKiderült, miért rettegett a dzsungelben Pumped Gabo a pottyantós WC-től: egy gyermekkori trauma áll a háttérben. TV + Sztárok--Gyászol Christina Aguilera: 17 év után vesztette el társáthttp://www.life.hu/sztarok/20180107-gyaszol-christina-aguilera-17-ev-utan-vesztette-el-kutyajat.htmlHatalmas veszteség érte Christina Aguilerát az új esztendő első napjaiban, szeretett kutyájától kellett örökre búcsút vennie. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.