meghalt Avicii
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
28 éves korában meghalt Avicii, azaz Tim Bergling. A világ egyik legnépszerűbb DJ-je mindössze 28 évet élt. Péntek délután találtak meg a holttestét Omán fővárosában, Maszkatban - írja a TMZ.  

Avicii halálát már a sajtósa is megerősítette, de további részleteket nem közölt.
"Mély megrendüléssel tudatjuk a hatalmas veszteséget, hogy Avicii-t azaz Tim Berglinget holtan találták péntek délután Omán fővárosában, Maszkatban. Családját lesújtotta a hír, kérünk mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat ebben a nehéz időszakban" - szól a közelmény.

A DJ 2016-ban, 26 évesen visszavonult, nem vállalt már fellépéseket. Utlsó nagy buliját Ibizán tartotta. A fellépések, az alkohol és a kábítószerek készítették ki annyira, hogy visszavonult a zenéléstől. Egészsége is nagyon megromlott, akut hasnyálmirigy-gyulladása lett alkoholizmusa miatt, 2014-ben eltávolították az epehólyagját és vakbelét is.

Az Origónak 2013-ban adott interjút Avicii, amikor fellépett a Balaton Soundon.

Elhunyt Avicii, a világ egyik legismertebb producere, DJ-je - 28 éves volt Fotó: Hajdú D. András - Origo

Avicii a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer (a Sunshine, illetve a Levels című számáért) jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját. Pár nappal ezelőtt jelölték a Billboard zenei díjra az Avicii (01) című albumát a legjobb dance/elektronikus zenei lemez kategóriájában.
Legnagyobb slágerei a Wake Me Up!, a The Days és a You MakeMe. A Sziget fesztiválon 2015-ben hatalmas sikerrel lépett fel.

2016-os visszavonulása után stúdióban továbbra is készített zenét.
A Billboard magazinnak 2016-ban elmondta: "Igen bolond utazás volt ez. 16 évesen kezdtem zenét készíteni, 18 évesen turnézni. Amikor visszanézek az életemre, alig hiszem, hogy mindezt megcsináltam. Bizonyos értelemben életem legjobb időszaka volt. Megfizettem az árát a rengeteg stresszel és idegességgel, de életem legjobb utazása volt".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.