Ez történhetett a lezuhant maláj géppel

Forrás: Shutterstock -
gép eltűnt maláj lezuhant
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A maláj gép lezuhanásának rejtélye végre megoldódhat, ha igaz, amit egy magánnyomozó állít.

Négy évvel ezelőtt szörnyű repülőtragédia történt: utasaival együtt lezuhant egy maláj gép. Ám az, hogy pontosan mi vezetett a balesetig, sokáig rejtély volt. Úgy tűnik azonban, hogy végre kiderült, miért zuhant a mélybe a repülő az utasaival együtt. A malajziai hatóságok úgy vélik, hogy a gép felett két iráni terrorista vette át a hatalmat.

Átvehették a repülő felett az uralmat - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Noel O'Gara magánnyomozó, aki évekig foglalkozott az üggyel, elmondta a Daily Starnak, hogy a fedélzeten két iráni férfi utazott lopott útlevelekkel, akiket állítólag figyelt a malajziai kormány. Rejtély, hogy miért engedték fel őket a fedélzetre, de a tengerbe biztosan nem ők irányították a repülőt. Az ő céljuk ugyanis az lehetett, hogy a Petronas ikertornyokba vezessék a gépet. Ha ez így volt, akkor két lehetőség maradt arra, miért is csapódott végül a tengerbe a gép: az egyik szerint a pilóta, vagy néhány utas döntöttek úgy, hogy inkább feláldozzák magukat, a másik, meredekebb elmélet szerint pedig a maláj kormány lőtte ki a gépet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.