Kiderült, hogy miért narancssárga Donald Trump bőre

Forrás: AFP/Alex Edelman -
narancssárga bőr barnítás Donald Trump
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Donald Trump narancssárga bőrszíne sokakat foglalkoztat, pontosabban az, hogy miért ilyen. Ezt derítették most ki. 

Donald Trumpnak védjegyévé vált a haja és persze a narancssárga bőrszíne. Évek óta foglalkoztatja az embereket, hogy miért ilyen furcsa, már-már természetellenes a bőre az elnöknek, és úgy tűnik, sikerült megtalálni rá a választ. Több lehetséges magyarázat is van Trump színére, az egyik legkézenfekvőbb a szolárium, ám bennfentesek szerint a Fehér Házban nincsen szolárium, de önbarnító sincs.

Ezért narancssárga Donald Trump bőre Forrás: AFP/Alex Edelman

Ezeken kívül elképzelhető még, hogy az elnök barnítókrémet használ. A The New York Times által megkérdezett bőrgyógyász,

dr. Tina Alster szerint is az a legvalószínűbb, hogy krémmel kenegeti vagy spray-vel fújja magát Trump.

Utóbbira még nagyobb az esély, hiszen láthatjuk, hogy az elnök szeme körül mindig fehér marad a bőre, ez pedig azért lehet, mert szemüveget visel barnítás közben. A Fehér Ház bennfentese szerint azonban egészen más a magyarázat Trump narancssárga színére: a jó géneknek köszönheti...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.