Nincs jele földönkívüli intelligens életnek a szomszédos csillagrendszerekben

Forrás: Shutterstock -
Világegyetem tudós kutatás Föld ufó csillagrendszer földönkívüli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyelőre nem hozott eredményt a földönkívüli intelligens élet keresését (SETI) célzó eddigi legátfogóbb program, amelynek keretében 1327 szomszédos csillagrendszerben kutattak intelligens földönkívüliek után a szakemberek – írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.

„Nincs odaát egy elképesztően fejlett civilizáció, amely hihetetlenül erős adókészülékkel próbálna kapcsolatba lépni velünk” – mondta Danny Price, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának asztrofizikusa, aki a The Astrophysical Journal című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője volt.

A szakember szerint kollégáival ugyan egyelőre nem találtak semmit, de számos magyarázat lehet a földönkívüli intelligens élet jeleinek hiányára. Előfordulhat, hogy rossz frekvencián kutattak, vagy a földi interferencia zavarta meg a vizsgálatokat – írja az MTI.

„Bárhogy is legyen, minden ilyen kutatás számára korlátot jelent az emberiség jelenlegi technológiai fejlettsége” – tette hozzá.

Egyelőre nincs jele földönkívüli intelligens életnek (Képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

A mostani vizsgálat a Jurij Milner orosz milliárdos által finanszírozott Breakthrough Listen nevű program része. A 2015-ben indult, tíz éven át tartó és 100 millió dollárból megvalósuló kezdeményezés célja, hogy „lehallgasson” egy esetleges földönkívüli kommunikációt két, a világ legerősebbjei közé tartozó űrteleszkóp segítségével.

A mostani kutatás keretében a szakemberek egymillió gigabájtnyi rádióhullám-adatot elemeztek, több mint ezer csillagot vizsgálva a Földtől 160 fényévnyi távolságon belül. Több ezer érdekes jelet észleltek a kutatás során, ám végül mindegyikről kiderült, hogy földi eredetű, például műholdakkal függ össze.
A kutatók az összes általuk gyűjtött adatot elérhetővé teszik a nagyközönség számára a Breakthrough Listen archívumában.

Price tervei szerint a jövőben a Dél-afrikai Köztársaság déli-délnyugati részén elterülő, félsivatagos Karoo régióban működő MeerKAT rádióteleszkóp segítését is igénybe veszik a földönkívüli intelligens élet keresésére irányuló erőfeszítéseikben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.