Ungár Anikónak udvarolt Cseh Tamás

Forrás: Facebook/Ungár Anikó -
színház udvarlás Cseh Tamás Ungár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Katona József Színházban játszott Cseh Tamás, amikor Ungár Anikóval megismerkedett. A világhírű bűvész és a zeneszerző, színész ezután gyakran találkoztak. Cseh Tamás udvarolt neki. 

"Soha, semmi nem volt köztünk, még egy puszi sem, de jókat beszélgettünk" – kezdte a Borsnak Ungár Anikó, aki a Katona József Színházban ismerkedett meg Cseh Tamással.

Ungár ugyanis nemcsak világhírű bűvész, hanem egy saját divatüzlete is volt akkoriban a Pilvax közben. Bűvészként többször hívták meg a színházba, hogy a varázslással, bűvészettel kapcsolatos jeleneteknél szakértőként segítsen.

Ungár Anikónak Cseh Tamás udvarolt Forrás: Facebook/Ungár Anikó

Rendszeresen jött egy rózsával, és mindig volt hozzá egy-egy szép gondolata.

Cseh Tamás mindig vörös rózsával érkezett Forrás: Wikimedia Commons

Azt mondja, egy alkotóművésznek mindig kell valami katartikus élmény. "Ebben partner voltam, az egymásra nézésekből értettük egymást. Nem azért közelített, mert szépnek talált, hanem valahol egy hullámhosszon voltunk. Bátortalanul mondom, hiszen hol vagyok én az ő világához! De értettem, hogy ezek hangulatok, nem több" – fogalmazott Ungár. Hozzátette: egy szép szösszenet volt ez az életében.

Jolly szerint Suzy kamuprofillal járatja le őt a közösségi médiábanhttp://www.life.hu/sztarok/20190725-jolly-szerint-suzy-kamuprofillal-jaratja-le-ot-a-kozossegi-mediaban.htmlEgy Mónika nevű álprofillal, Jolly és Suzy fotóival visszaélve ment neki valaki Jollynak a közösségi médiában. A mulatós sztár szerint ez nem lehet más, mint a felesége. TV + SztárokOrigoKárpáti Rebeka nem várt diagnózist kapott a szemészetenhttp://www.life.hu/sztarok/20190725-karpati-rebeka-nem-vart-diagnozist-kapott-a-szemeszeten.htmlKárpáti Rebeka számára meglepő diagnózist kapott a szemészeten. Nem erre készült. TV + SztárokOrigoKorda György és Balázs Klári fontos hírt jelentettek behttp://www.life.hu/sztarok/20190725-korda-gyorgy-es-balazs-klari-fontos-hirt-jelentettek-be.htmlNem kevés ideje van a színpadon Korda György és Balázs Klári. Nem áll mögöttük hatalmas stáb, szinte mindent ők maguk intéznek. Most azonban elértek egy ponthoz, ahol már túl sok lett a teendő. Balázs Klári fontos dolgot közölt rajongóikkal. TV + Sztárok--Majka adásban sértegette Tillát, de ezúttal talán túllőtt a célonhttp://www.life.hu/sztarok/20190725-majka-adasban-sertegette-tillat-de-ezuttal-talan-tullott-a-celon.htmlMajka ezúttal talán túllőtt a célon: poénkodásával megsérthette Tillát. TV + SztárokOrigoGáspár Evelin még a buli előtt detoxikáló infúziót kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20190725-gaspar-evelin-meg-a-buli-elott-detoxikalo-infuziot-kapott.htmlMeghökkentő dolgot osztott meg közösségi oldalán Gáspár Evelin. Győzike lánya megmutatta követőinek, hogy detoxikáló infúziót kapott. De nem egy görbe este után, hanem még előtte. TV + SztárokOrigoChanning Tatum zaklatója távoltartási végzést kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20190725-channing-tatum-zaklatoja-tavoltartasi-vegzest-kapott.htmlTíz napon át lakott illegálisan Channing Tatum házában egyik rajongója, amíg a színész nem volt otthon. A nő most távoltartási végzést kapott. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.