Több mint 30 delfin és két bálna tetemét találták Toszkána vizeiben idén - közölte az olasz tartomány környezetvédelmi hatósága.

A boncolások szerint az állatok közül több nem evett, amelyből arra következtetnek, hogy valamilyen vírus támadta meg őket. Július végén csupán négy nap alatt hat delfin tetemére bukkantak - közölte Marco Talluri, a hatóság szóvivője.

Forrás: Karissa Kerns, Marine Mammal Stranding Center


"Nyolc egyed gyomrát elemeztük, és azt láttuk, hogy félig üresek voltak, mintha az állatok 2-3 napja nem ettek volna" - mondta Cecilia Mancusi biológus, az ARPAT környezetvédelmi ügynökség munkatársa.
Az elhullott cetfélék között voltak palackorrú delfinek és a stenella nembe tartozó egyedek, valamint egy ámbráscet is.
"Ebből arra lehet következtetni, hogy az állatok nem voltak jól egy ideje, amit okozhatott vírus, például az embernél kanyarót okozó morbilli vírus, amely több száz delfinnel végzett Olaszországban 2013-ban" - idézte a kutatót a Corriere della Sera című napilap.
A tetemeken végzett vizsgálatok eredményei augusztus végére várhatóak.
Gianna Fabi, a Biológiai és Tengerbiológiai Kutatóintézet munkatársa szerint valószínűtlen, hogy az esetek hátterében szennyezés vagy műanyag álljon. "Mindkét esetben megtalálhatóak lennének a nyomok a testben" - mondta a szakértő, aki hasonló ügyben végzett vizsgálatokat júniusban, amikor három hét alatt 14 delfin múlt ki az Adriai-tengerben.
A szakértő szerint lehetséges, hogy a magas hőmérséklet vagy a heves esőzések csökkentették a tenger sótartalmát, ami elősegítette a járvány kialakulását.
Egy 2008 és 2018 közötti tanulmány szerint minden évben 18 tengeri emlős pusztul el Toszkána vizeiben.