Curtis elárulta: folyamatosan kísérti őt függősége

drogbotrány vallomás függőség Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy évvel ezelőtt még Curtis drogbotrányaival és Majka vallomásával volt tele a bulvásajtó. Bár a két rapper kapcsolata végleg megromlott, Curtis azóta jó útra tért, leszámolt függőségével és boldogan neveli nemrég született kisfiát, Donit.

Bár az elvonó óta nem nyúlt kábítószerekhez Curtis, a NőComment című műsorban elárulta, bizony vannak keményebb időszakai, amikor nagyon nehezen tud ellenállni a kísértésnek.

Curtis Forrás: Instagram, Curtis

„Aki olyan szinten fogyasztott tudatmódosító szereket, mint én, annak mindig figyelnie kell.

Sok embert eldobtam, mert vannak olyan személyek, akikről ha meglátok egy képet, a drog ugrik be. Nagyban befolyásol a helyszín is, vagy éppen, ha olyan zenét hallok. Ekkor egyszerűen előjönnek az érzések" - mesélte őszintén a rapper.

„A függőség egyrészről visszavezethető édesapám elvesztéséhez, másrészről pedig ahhoz, hogy nem tudtam magammal mit kezdeni. Fellépéseken, mikor ott voltam a színpadon, az összes nő engem akart, mindenki énekelte a dalomat, tízezrek voltak a koncerten, aztán jöttek a hétfők, és háromszázhatvannál be kellett húznom a kéziféket. Ott voltam az üres szobában egyedül, és azt az érzést akartam pótolni, amit a színpadon átéltem" - vallotta be az okokat Curtis.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.