Bebe még 2016-ban vált el feleségétől, Katától, akivel nyolc évig alkottak egy párt. Az énekesnek azóta több próbálkozása is volt, de most úgy érzi, új szerelmében, Bogiban végre minden meg van, ami egy boldog párkapcsolathoz kell.

Év elején röppent fel a hír, hogy Bebére rátalált a szerelem. Az énekes egy internetes társkeresőn ismerte meg Zsuzsát, és bár eleinte úgy tűnt, szuper párost alkotnak, kapcsolatuk hamar véget ért.

A zenész Joshi Bharatnak mesélt szakításuk okáról még februárban.

„Nagyon érdekes, mert az nagyon furcsa, hogy mit hoz ki az emberből a személyes közelség. Ezt most kellett megtanulnom.
Olyan dolgok jöttek ki, amiben nem egyezünk, hogy ez később mindenképpen gondot okozott volna.Ő nagyon fiatal – pedig azt gondoltam, ez nem lesz probléma – mondta Bebe, de azt azért leszögezte, hogy Zsuzsa nagyon érett gondolkodású. – Ő a koránál sokkal idősebb és felnőttesebb gondolkodású (...). Apró dolgok, amiknek összessége aztán ezt eredményezte" – utalt arra Bebe, hogy nem komoly nézeteltérés vezetett a szakításhoz.

Bebére újra eltalálta Ámor nyila,, felhőtlen boldogságáról pedig a Blikknekmesélt. 

"Mivel láttam, hogy biológusként végzett, és táplálkozási tanácsadóként dolgozik, összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és egy életem, egy halálom, azonnal ráírtam... Legnagyobb meglepetésemre igent mondott a találkozásra, majd olyan jót beszélgettünk, hogy észrevétlenül eltelt két óra" – mesélte megismerkedésükről Bebe.

„Bár eleinte ellenálltam, megkérdőjelezhetetlenül éreztem, hogy dolgunk van egymással... míg ő zenész, én zenész családból származom, és míg én gyógyítok, neki orvosok a szülei. Bő egy hónapja még nem is ismertük egymást, ma meg olyan, mintha már húsz éve együtt lennénk"mondta Bogi.

Bebe a Bestnek adott interjújában azt is elárulta, jelenleg úgy érzi, ez a kapcsolat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.