Terry Black Anettkának üzent a temetésén: "Szeretném a mosolyodat újra látni"

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
mosoly halál Terry Black Anettka temetés lelkitárs barátság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A minap írtunk arról, hogy családja és barátai körében eltemették Terry Blacket, aki megszólalt a temetésén. Most az is kiderült, mit üzent Anettkának, aki világ életében közel állt a szívéhez.

A gyerekek gyámja, Árvai Mónika korábban elmondta, hogy Terry készült a temetésére, egy évvel ezelőtt a családtagnak tekintett barátaihoz és a gyerekeihez levelet írt, hogy így búcsúzzon tőlük.

Anettka, Tilinger Attila és Urbán Erika is meghatottan hallgatta a hozzájuk írt búcsúleveleket, amelyekben Terry Black mindenkinek azt üzente:

"Ha süt a nap, gondoljatok rám"

Anettka annak idején a Budapest TV-ben kezdte bontogatni szárnyait, de volt szó arról is, hogy űrhajós lesz. Az egykori botrányhősnő 11 éve visszavonult a reflektorfényből, civil életet él és oroszt tanít. Az egykori tévés még mindig nem tette túl magát férje, Forgács Rezső halálán, legalábbis Terry sorai erre engednek következtetni.

Anettka és Terry Black kapcsolata nagyon szoros volt, így nem csoda, hogy az egykori tévés nem tudta visszafojtani a könnyeit szeretett barátja temetésén. -írja a Blikk.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Mindenkihez szeretettel szólt, Anettkát például lelki társának szólította az elhunyt, aki leírta, hogy csak azért nem rá bízta imádott gyermekeit, mert párja elvesztése óta nagy terhet cipel:

„Megbeszéltük, két kamasz gyereket nem akasztok a nyakadba. Nagyon nagy terhet cipeltél, most már tedd le, próbálj meg élni. Szeretném a mosolyodat újra látni, szeretném, ha végre nevetnél, ha újra tudnál szeretni."

- mondta Tóth Csaba civil jogvédő, az elhunyt végakaratának végrehajtója

Miután a búcsúleveleit felolvasták, Terry Black és édesanyja hamvait egyesítve kötötték egy imakendőbe, és a zsidók búcsúimája közben Tóth Csaba szórta a Dunába a hamvakat.

Terry halála után a gyerekeket, Danit és Fannyt gyámjuk, Mónika neveli tovább, hiszen az édesapának egyetlen kérése volt: azt akarta, hogy a gyerekek együtt maradjanak, és vigyázzanak egymásra.

Terry Black életének 71. évében hunyt el Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.