Élő adásban magyarázkodott kijelentése miatt Schobert Norbi

Forrás: TV2 -
fogyás kijelentés Schobert Norbert botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Schobert Norbi a kamerák előtt jelentette ki, nem kér bocsánatot a hatalmas port kavart kijelentéséért, amellyel nők ezreit bántotta meg.

Schobert Norbi tovább boncolgatta azt a témát, amibe pár napja belekezdett: mint ismeretes, a nőket tette felelőssé a rengeteg válás miatt, mondván, nem fogynak le a szülés után. Kijelentése hatalmas port kavart, és a fitneszguru most a kamerák előtt is megerősítette, nem bánta meg, amit mondott és bocsánatot sem fog kérni.

Rónai Egon saját műsorában Szentesi Évával együtt tett fel neki néhány kérdést, amelyre válaszolva elmondta, nem hiszi, hogy kijelentésével a nők énképét rombolta volna le, csak az elhízásra szeretette volna felhívni a figyelmet, és az által ledobott „PR-bomba" a vártnál is nagyobbat szólt.

Azt mondtam – és még egyszer elismétlem a mondatom –, hogy nagyon sok házasság sajnos tönkremegy azon, hogy megváltozik a nő vagy a férfi külsőleg, és elmúlik a vonzalom, erről szólt a dolog. Nem mondtam azt, hogy nem szép, nem mondtam azt, hogy ronda. Bocsássatok meg, ti adjátok a számba ezeket a szavakat meg a kommentelők, én ezeket nem mondtam" – idézi Schobert Norbi szavait a műsorból a Blikk.

Schobert Norbi és Rubint Réka Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.