Németh Kristóf elárulta, teljesen meghatódott a Miniszter félrelép főpróbája alatt. A színész nemrég vette át Gesztesi Károly szerepét.

Németh Kristóf vette át a január elején elhunyt Gesztesi Károly szerepét a Bánfalvy Stúdió produkciójában, a Miniszter félrelép című darabban. A színész nemrég debütált miniszterként, és a Blikknek elárulta, egyáltalán nem volt könnyű feladat. Voltak olyan pillanatok a főpróba közben, amikor nemcsak ő, hanem az egész társulat elérzékenyült.

Mintha most eszméltem volna rá, hogy Karcsi már nincsen és hogy ez mennyire felfoghatatlan. Karcsi alakítása annyira egyedi és magával ragadó volt, hogy amikor a szöveget mondom, az ő hanglejtését is hallom. (...) Amikor Karcsi a jelenet végén kisétált, a hullát játszó színész utána kiáltott: „Még egy Shreket!" Most a főpróbán már azt kiáltotta: „még egy kis mesét", és ez a pillanat hirtelen nagyon nehéz lett. Nem is tudtuk folytatni, mindenkinek könnyek szöktek a szemébe" – nyilatkozta.

Németh KristófForrás: Ez zsír!/Life TV