Harry és Meghan Kanadában kívánnak letelepedni függetlenedésük hivatalossá tétele után, ami nem izgatta fel túlságosan az ország lakosságát, az viszont már annál inkább, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozták eddig a pár védelmét. 

Harry herceg és Meghan Markle valamint gyermekük védelmét eddig biztosították Kanadában, de hamarosan ennek vége. A pár ugyanis kivált a királyi családból, anyagilag is függetlenedni kívánnak, valamint Kanadába tennék át székhelyüket, legalábbis részidőben. Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy ki fizeti ezentúl az eddig alanyi jogon járó védelmüket.

Meghan és HarryAFP

Kiderült, hogy a kanadaiak nem bánják, hogy ezentúl ott tartózkodik majd Meghan és Harry, de fizetni nem kívánnak érte. A közbiztonságért felelős kanadai miniszter, Bill Blair elmondta, eddig a házaspár nemzetközileg védett személynek számított, így kötelességük volt biztosítani a védelmüket, ez azonban a függetlenedésükkel együtt megszűnik. A kanadai lakosság valószínűleg támogatja ezt a kijelentést, egy korábbi közvélemény-kutatás szerint ugyanis a helyiek úgy vélik, nem az adófizetők dolga a királyi pár biztonságának finanszírozása.