Álarcos énekes Hajas László jelmez fodrász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy Hajas László rejtőzött a pávajelmez alatt az Álarcos énekesben.

Hatalmas meglepetésre a sztárfodrász, Hajas László volt a pávajelmez alatt az Álarcos énekesben. Saját bevallása szerint soha nem tanult énekelni, ám izgalmas kihívásnak érezte a feladatot, ezért egyértelmű volt, hogy elvállalja. Sikerült is titokban tartania szerepét, csupán a feleségével osztotta meg az információt.

A gyerekeknek abból sem tűnt fel semmi, hogy nem látnak otthon, hiszen nagyon sokat dolgozom. Nem kellett füllentenem nekik. Amikor néztük az adásokat, kérdezgették, én vagyok-e az álarc mögött. A hangomat ismerik, bár keveset hallanak énekelni, persze nem árultam el nekik, hogy jól tippelnek. (...) Egyáltalán nem volt könnyű, hiszen ez a legnehezebb maszk. A LED-es tollak úgy tizenhat kilót nyomtak, egy állványról adták rám. Amikor a maszk többi részét először felvettem, akkor olyan volt, mint egy búvárruha, a produkciók után folyt rólam a víz benne. Táncolni sem volt könnyű így, és a koreográfia szempontjából is ügyelni kellett, mert előfordult a próbán, ahogy fordultam, a tollaimmal hátba vertem az egyik táncost" - nyilatkozta a Blikknek.

Hajas László Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.