Időjárás: Már nagyon közel vannak a záporok, zivatarok és a felhőszakadás

hidegfront időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azt megjósolták, ma tényleg elérkezik az a bizonyos hidegfront, ami néhány fokkal lecsökkenti fővárosunk hőmérsékletét. 

Hétfő

Nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már a reggeli óráktól előfordulhat szórványosan zápor, zivatar; míg keletebbre csak elvétve lehet csapadék. Estétől DNy felől aztán kiterjedtebb csapadéktömb érkezhet. Napközben a déli, délkeleti, estétől nyugat felől az ÉNy-i szél erősödhet meg. 27 és 35 fok között alakul a hőmérséklet - DK-en lehet forróság - írja a Köpönyeg.hu

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Kedd

Erősen felhős lesz az ég. Hajnalban szórványosan, napközben átmenetileg csak elszórtan fordul elő csapadék. Estétől aztán dél felől egyre többfelé alakul ki zivatar, zápor. A zivatarok rendszerbe szerveződhetnek. Az ÉNy-i szél megerősödik, zivatarok környezetében viharos szélrohamok lesznek. 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerda

Továbbra is gyakran lesz erősen felhős az ég. ÉNy-on már csak néhol, máshol még több helyen valószínű zápor, zivatar. 25 fok körüli értékeket mérhetünk. Az északias szél élénk marad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.