Brutális! Szivaccsal fojtotta meg 10 éves kisfiát egy édesanya

Forrás: Shutterstock -
édesanya külföld megfojtotta szivacs kisfia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szivaccsal fojtotta meg 10 éves kisfiát egy édesanya, majd szörnyű tette után játékai közé fektette a halott gyermeket. 

A The Sun információi szerint a szomszédok hatalmas sikoltozásra ébredtek fel az éjszaka közepén, hívták is a rendőrséget, akik a helyszínre érkezéskor már holtan találták a 10 éves fiút az otthonában.

A 40 éves angol Olga Freemant azzal gyanúsítják, hogy meggyilkolta 10 éves fiát, Dylant a Nyugat-londonban lévő actoni házukban vasárnap reggel, majd a brutális tett után visszafektette halott fiát a játékai közé.

„A halál oka a légutak elzáródósa. A szivacs darabkáit megtaláltuk a gyerek torkában" - nyilatkozta az orvosszakértő.

A kisfiú kerekesszékes volt és az elmúlt 6 hónapban számos súlyos betegség jelét is mutatta, többek között az autizmusét is.

Dylan apja, Dean Feeman profi fotósként dolgozik, éppen Spanyolországban tartozkódott munka ügyben, mikor értesült a szörnyű hírről.

„Dylan gyönyörű sziporkázó és kíváncsi gyerek volt, aki szeretett utazni és művészeti galériákba járni, valamint úszni" – mesélte megtörten az édesapa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.